Külföld

Amerikai alelnök szerint Oroszország jelentős engedményeket tett

J. D. Vance amerikai alelnök szerint Oroszország „jelentős engedményeket” tett az ukrajnai háború politikai rendezése érdekében, és annak ellenére, hogy a felek nem értek el áttörést a harcok leállításában, már érzékelhető érdemi előrelépés.

Amerikai alelnök szerint Oroszország jelentős engedményeket tett
J. D. Vance amerikai alelnök
Fotó: AFP/Pool/Kin Cheung

Vance az NBC televízió „Meet the Press” című műsorában vasárnap kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök három és fél év óta először mutatkozott késznek érdemi kompromisszumokra. „Az oroszok elismerték, hogy nem tudnak bábkormányt ültetni Kijev élére – ez a háború kezdetén alapvető követelésük volt. Emellett elfogadták, hogy Ukrajna valamilyen biztonsági garanciát kapjon területi integritása védelmére” – fogalmazott az alelnök.

Vance emlékeztetett Donald Trump elnök azon korábbi döntésére, amelynek értelmében 25 százalékos vámot vetett ki az indiai termékekre, mert Újdelhi folytatta az orosz olaj vásárlását. Ez szerinte jól mutatja, hogy Washington gazdasági eszközeivel nem csupán nyomást kíván gyakorolni Moszkvára, hanem lehetőséget is kínál a számára: Oroszország a háború lezárásával „visszatérhet a világgazdaságba”.

„Az (amerikai) elnök világossá tette: Oroszország ismét részese lehet a nemzetközi közösségnek, de ha folytatja a vérontást, továbbra is elszigetelt marad” – fogalmazott Vance.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy vasárnapi interjúban megerősítette: elképzelésük szerint Ukrajna biztonsági garanciáit több ország nyújtaná, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is. Donald Trump amerikai elnök pénteken még két hetet adott Moszkvának az ukrajnai béketárgyalásokban teendő érdemi előrelépésre, és azok elmaradása esetére újabb szankciókat helyezett kilátásba. Az alelnök szerint a büntetőintézkedéseket eseti alapon vizsgálják, de elismerte: ezek önmagukban nem elegendők egy tűzszüneti megállapodás kikényszerítésére.

Kapcsolódó írásaink