Külföld
A románok rettegnek a magyar terjeszkedéstől

Az ügyben a végső döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hozza majd meg. Az érvényes szabályozás értelmében 90 nap áll a CSAT rendelkezésére, hogy döntsön – írja román lapértesülésekre hivatkozva a Maszol.
A német E.ON tavaly decemberben jelentette be, hogy megegyezett a magyar MVM-mel két romániai leányvállalatának eladásáról:
- az E.ON Románia gáz- és áramszolgáltatással,
- az E.ON Asist Complet pedig az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozik.
A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra, piaci források szerint 200-210 millió euróról lehet szó.
Az, hogy a tranzakciót megtorpedózhatják, kezdettől fogva egyértelmű volt. „Romániának kötelessége, hogy védelmezze a szuverenitását és az energetikai függetlenségét. Nem fogjuk megengedni, hogy kritikus ágazatok, amilyen az energetika, sérülékennyé váljanak geopolitikai játszmák eredményeként. (…) Az energetikai zsarolás a múlt szomorú emléke kell maradjon, a jövőt pedig a valós energetikai függetlenség kell jelentse, nem pedig az, amiről azok beszélnek, akik valójában ismét Moszkva karjaiba löknének bennünket” – idézte a Maszol Sebastian Burduja akkori energiaügyi minisztert.
A tranzakció véglegesítésével Románia megvárta a legutóbbi választások kimenetelét, amelyre több állami intézménynek is rá kellene bólintania.