Európa fegyverkezik – de kinek a gyárai járnak jól?

Júniusban a NATO-tagállamok megállapodtak abban, hogy GDP-jük 3,5 százalékát fordítják védelemre, hogy teljesíteni tudják az Észak-atlanti Szövetség által kijelölt katonai képességcélokat.

Az EU 23 NATO-tagállama számára ez közel évi 270 milliárd eurós többletkiadást jelent – a brüsszeli Bruegel agytröszt számításai szerint. E hatalmas összegek várhatóan elsősorban a védelmi iparba, valamint a katonai toborzásba áramlanak majd.

A legfőbb kérdés most az, hogy az európai országok hazai hadiiparuk fejlesztésébe fektetnek-e, vagy továbbra is az amerikai hadiipari termékekre támaszkodnak.

A NATO által megszabott kiadási célok pusztán irányértékek: minden tagállam maga döntheti el, pontosan milyen fegyverrendszereket szerez be, és kitől.

Az európai szövetségesek között markáns különbségek mutatkoznak: egyes országok erősen az amerikai fegyverrendszerekre támaszkodnak, míg mások a kontinentális ipart támogatják – mindkét út gyors eredményekkel és hosszú távú stratégiai kockázatokkal is jár.

Az amerikai haditechnika nyilvánvaló vonzerővel bír: az olyan csúcskategóriás eszközök, mint az F-35-ös vadászgép vagy a Patriot légvédelmi rendszer, borsos árcédulájuk ellenére lehetővé teszik, hogy a kormányok látványosan teljesítsék a NATO-elvárásokat.

A Patriot rendszer jó példa erre: egyetlen üteg ára körülbelül 1 milliárd dollár, míg egyetlen elfogórakéta 4 millió dollárba kerül.

Augusztusban több európai ország is újabb Patriot-rendszerek beszerzéséről döntött – tovább növelve ezzel költségvetésüket és az amerikai hadiipartól való függésüket. Pedig létezik európai alternatíva is: a francia–olasz fejlesztésű SAMP/T rendszer és az Aster 30 rakéták körülbelül egyharmaddal olcsóbbak.

Franciaország és Spanyolország különösen hangsúlyozza, hogy egy erős európai védelmi ipar stratégiai szükségszerűség. Ennek jegyében Franciaország már régóta igyekszik kerülni az amerikai fegyverek vásárlását.

Mindkét ország csatlakozott Németországhoz az ambiciózus – és rendkívül költséges – Future Combat Air System (FCAS) nevű következő generációs vadászgép-programhoz, amely egyértelműen európai válasz kíván lenni az amerikai dominanciára.

A másik végletet Lengyelország képviseli, amely a mennyiségi gyors beszerzéseket tekinti elsődleges nemzetbiztonsági prioritásnak – a származási országtól függetlenül.

Varsó mára Európa vitathatatlan védelmi kiadási bajnoka: öt év alatt több mint megduplázta katonai költségvetését, tízezrével toborzott új katonákat, modernizálta F–16-os flottáját, és új generációs F–35-ös vadászgépeket is rendelt.

A lengyel haderő emellett rakétaindító rendszereket, több mint száz új helikoptert, nehéz harckocsikat és számos más eszközt is beszerzett. A gyorsaság kulcsfontosságú szempont: ezért is mélyülnek kapcsolatai a dél-koreai hadiiparral.

A lengyel katonai modernizáció egy része használt haditechnikai eszközök beszerzéséből áll: mintegy 2,24 milliárd euró értékben vásároltak ilyen járműveket az ukrajnai háború kezdete óta – írja a WNP.pl portál.

Varsó például 189 darab K2 harckocsit és 212 egyéb járművet rendelt meg. Ugyanakkor a lengyel vezetés bizalmatlan a költséges, lassú európai hadiipari projektek iránt, miközben továbbra is szoros kapcsolatot ápol számos amerikai védelmi vállalattal.

A legtöbb európai NATO-tagállam évtizedek óta vásárol amerikai fegyvereket, abban bízva, hogy ez javítja kapcsolataikat Washingtonnal, a szövetség vezető hatalmával.

Donald Trump idén történt visszatérése a Fehér Házba azonban kijózanító hatással volt a kontinens kormányaira. Az új amerikai adminisztráció ugyanis nem hajlandó egyértelmű garanciát adni arra, hogy háború esetén automatikusan megvédi európai szövetségeseit. Így sokakban felmerült a kérdés: valóban előnyt jelent-e az amerikai fegyvervásárlás, vagy csak függőséget növel?

Kritikusok szerint az amerikai hadiipari eszközök további felvásárlása semmit nem old meg Európa technológiai kiszolgáltatottságából, és hátráltatja a helyi ipari kapacitás kiépítését.

Ráadásul a NATO védelmi célkitűzései nem ösztönöznek európai gyártású eszközök vásárlására: a GDP-alapú cél elég, ha drága vagy sok eszközt rendel egy ország – akár olyat is, ami gyakorlatilag használhatatlan –, a lényeg, hogy a pénzt elköltötték. Ez pedig gyakran azoknak kedvez, akik gyorsan tudnak szállítani – az USA-nak vagy Dél-Koreának –, míg sok európai gyártó kapacitáshiánnyal és hosszú várólistákkal küzd, különösen rakéták és lőszerek esetében.

A kiadási verseny máris felhajtotta az árakat a nemzetközi fegyverpiacon. A NATO-szabvány 155 mm-es tüzérségi lőszerek ára például megnégyszereződött: a háború előtti 2 ezer eurós darabár mára eléri a 8 ezer eurót.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha a kormányok csak a költségvetési számokra koncentrálnak, az könnyen látványberuházásokhoz és hatékonysághiányhoz vezethet – a valós katonai képességek helyett.

Erre hívta fel a figyelmet Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök is, aki elutasította a NATO új GDP-arányos kiadási célját, mondván: Spanyolország kevesebb pénzből is képes biztosítani a szükséges katonai képességeket.

A NATO-államok azonban júniusban, Hágában aláírták a megállapodást, így a következő évek a vállalások teljesítéséről fognak szólni. A szövetség évente értékeli a haladást – ez pedig egyre nagyobb nyomást helyez a kormányokra.