Külföld
Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
Politikai átrendeződés jöhet Banja Lukában.

Az N1 regionális hírtelevízió közlése szerint Viskovic elmondta: a Szerb Köztársaság alkotmánya szerint a miniszterelnöknek mandátuma alatt joga van egyharmad részt átrendezni a kormányát anélkül, hogy új alakulna.
„Sajnos a kormányunk már a legelején peches volt, két miniszter erkölcsi okokból lemondott közvetlenül a megválasztásuk után, később pedig egy másik minisztert kineveztek a minisztertanácsba” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Szerb Köztársaság elnökével és más szereplőkkel együtt döntés született egy új kormány megválasztásáról.
Jelezte: marad a Milorad Dodik boszniai szerb elnök vezette Független Szociáldemokraták Párt (SNSD) tagja, és továbbra is támogatásáról biztosított, de – mint mondta – már más pozícióból.
A bosznia szövetségi ügyészség korábban Dodik és Nenad Stevandic boszniai szerb házelnök mellett Viskovic ellen is nyomozást indított, mert a vádak szerint veszélyeztették az ország alkotmányos rendjét. Korábban mindhármuk ellen elfogatóparancsot is kiadtak, mivel a nyomozás részeként megtagadták az idézést a kihallgatásra.
Bosznia-Hercegovina politikai és alkotmányos berendezkedését a boszniai háborút lezáró, 1995-ös daytoni békemegállapodás határozza meg. Ennek értelmében az ország két részből áll, a Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból.