Alaszka után: orosz győzelem vagy új diplomáciai játszma?

– A felek szerint pozitív légkörben zajlott az alaszkai csúcs, és erről tanúskodtak a felvételek is. Ugyanakkor feltűnő volt, hogy a sajtótájékoztató rövid, tömör volt, kérdéseket nem lehetett feltenni, és sem a sajtótájékoztatón, sem a csúcstalálkozót övező nyilatkozatokban nem hangzott el a tűzszünet szó.

– Igen, ez talán nem túlzás, és minden helyen elmondom, és nézzék el nekem, hogy a saját erényeimet igyekszem dicsőíteni, de a realista elemzők nem vártak túl sokat ettől a találkozótól. Túl nagy volt a távolság, túl sok téma volt, amit érinteni kellett, és az orosz vezetésnek semmilyen szempontból nem állt érdekében, hogy további engedményeket tegyen, mert Moszkva szempontjából már az is engedmény volt, hogy erre a találkozóra az Egyesült Államokban került sor.

Figyelemre méltó volt a csúcs előzménye is. Az, hogy a Donald Trump által a fegyverszünet elérésére korábban 50 naposra szabott, majd később 10 napra visszavett határidő, amely augusztus 8-án járt volna le, lényegében következmények nélkül kifuthatott. Tehát ebben a helyzetben, ebből a "szövegkörnyezetből" érdemes megközelíteni az eseményeket, és innentől kezdve bármilyen jelentős bejelentés egyértelműen irracionális lett volna.

Ettől függetlenül a nyugati sajtó nagyon komoly reményeket fűzött ehhez a tárgyaláshoz. Olyanokat, amelyek egyértelműen Ukrajnának kedveztek volna. Én magam egy esetleges kritikus infrastruktúra elleni támadások leállításáról szóló megállapodást tartottam maximum elképzelhetőnek, abból kiindulva, hogy Putyinnak azért illik valamilyen gesztust gyakorolnia, de még erre sem került sor.

Tehát ezt a találkozót tekinthetjük nyugodtan egy orosz győzelemnek, hiszen az orosz követelésekből, orosz érdekekből igazából semmi sem sérült. És ezzel a találkozóval Putyin egyértelműen kijött a nemzetközi karanténból, ami amúgy sem volt teljes.

– És már nincs szó szankciókról, másodlagos szankciókról sem. Pedig az amerikai vezetés ezzel fenyegette az oroszokat arra az esetre, ha Alaszkában nem érnek el áttörést. Mit mondhatott Vlagyimir Putyin Donald Trumpnak, amivel meggyőzte?

– Nem bocsátkoznék találgatásokba. Egy dolgot emelnék ki: az előzetesen nyilvánosságra hozott forgatókönyvek szerint a vezetők találkoztak volna négyszemközt, tolmácsok kíséretében, majd pedig egy kibővített küldöttséggel folytattak volna egy második fordulós megbeszélést. Egyikre sem került sor, viszont Vlagyimir Putyin egy megdöbbentő és váratlan lépéssel beült Donald Trump mellé a repülőtérről visszafelé vezető úton. (Vlagyimir Putyin szokása szerint a saját elnöki autójával közlekedik a külföldi útjain, az Aurus-át az USA-ba is elvitte - a szerk.)

Vlagyimir Putyin társalgási szinten beszél angolul, így tehát lényegében mégiscsak tudtak úgy négyszemközt beszélni, hogy nem voltak ott tolmácsok, nem voltak ott egyéb képviselők.

Érdemes kihangsúlyozni azt is, hogy Putyinról mindenki tudja: egy személyben dönt a legtöbb kérdésben. Nyilván meghallgatja a tanácsadóit, de ha ő kimond valamit, akkor az úgy van. Donald Trumpnak viszont nagyon komoly érdekcsoportok elvárásainak kell megfelelnie. Ha csak a Republikánus Pártot nézzük: például a neokonzervatívok, az evangéliumi keresztények és több más jól beazonosítható szavazói, illetve lobbicsoport érdekeit is figyelembe kell vennie.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez is az orosz elnök számára kedvező fordulat volt, hiszen így lényegében, amit akart, meg tudott beszélni Trumppal négyszemközt, utána pedig a leszűkített háromfős tárgyaláson folyhatott a többi témáról a beszélgetés.

– Azt viszont Donald Trump is elmondta, hogy most Zelenszkijnél pattog a labda, és az egyik nyilatkozatában gyakorlatilag felhívta az ukrán elnök figyelmét a kilátástalan helyzetére, és azt javasolta, hogy egyezzen meg Vlagyimir Putyinnal. Hétfőn pedig találkoznak. Mit lép vajon Kijev és az európai szövetségesei?

– A Fox Newsnak adott reggel egy elég hosszadalmas interjút Donald Trump. Megjegyzem, ez a fajta megoldás, amelyben országok felett döntenek a megkérdezésük nélkül, nem szép, nem jó, nem erkölcsös – csak ettől függetlenül a nagyhatalmak így működnek. Trianon esetét mindenkinek a figyelmébe idézném, ahol Magyarország és a magyar lakosság millióinak sorsáról döntöttek egyértelműen a megkérdezésük nélkül. A korábbi nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország most ugyanazt a keserű poharat kénytelenek kiinni, amit kiitattak másokkal az első és a második világháború után.

Úgyhogy ebben a helyzetben nem nagyon van más választásuk, mint elfogadni Donald Trump béketervét, megoldását. Ha nem fogadják el, akkor az Egyesült Államok gond nélkül hátra léphet, és azt mondhatja: innentől kezdve ez nem a mi dolgunk. Mi megállapodtunk az oroszokkal, tető alá hoztunk egy megállapodást, amelynek egyébként a részletei sem kerülnek nyilvánosságra. És utána, ha ti úgy döntötök, hogy folytatjátok a harcot, ám legyen, fegyvert eladunk nektek, de például az ukrán hadsereg működését rendkívüli mértékben megkönnyítő Starlink-kapcsolatot sem biztosítjuk, valamint a hírszerzési adatokat sem kapjátok meg, ami drasztikus mértékben csökkentené az ukrán fegyveres erők – mondjuk így – célzási, célfelderítési és egyéb képességeit.

– Nem sokkal ezelőtt még arról beszélt mindenki, hogy egy bő fél év legalább van ebben a háborúban. Alaszka után ez változott?

– Azt nehéz elképzelni, hogy Volodimir Zelenszkij az oroszok által követelt feltételeket harc nélkül teljesítse. Azokat az elvárásokat, amelyek Ukrajna „nácitlanítására”, azaz Sztyepan Bandera emlékének visszaszorítására vagy akár a hadsereg leszerelésére vonatkoznak, Zelenszkij aligha teljesítheti, hacsak nem kényszerítik rá.

Jelenleg ugyan nincs túl jó helyzetben Ukrajna, de még nincs kényszerhelyzetben. Úgy gondolom, hogy az év végéig tartó küzdelemnek továbbra is van realitása. Az egész gyakorlatilag azon áll vagy bukik, hogy az Egyesült Államok meddig és milyen mértékben támogatja Ukrajnát. Onnantól kezdve, hogy a Trump-féle ajánlatot elutasítják – ami egyébként a várható forgatókönyv –, ezek a folyamatok felgyorsulnak, de hogy mennyire, azt lehetetlen megjósolni.

– Tehát katonai szempontból nagyjából ott vagyunk, ahol eddig, diplomáciai szempontból viszont Putyin most személyesen Donald Trumpnak mondhatta el, hogy ragaszkodik ahhoz, amit 2022 ősze óta mond, és azt is hogy miért. Tehát közelebb került valamelyest, vagy elmélyült a párbeszéd az Egyesült Államok és Oroszország között. Ez pedig diplomáciai szempontból egy előrelépés?

– Igen, és azt hadd emeljem ki, hogy Vlagyimir Putyin 2021 decemberében tett egy ajánlatot a Nyugatnak, ami inkább diktátum volt, de ugyanazokat a feltételeket tartalmazta, amelyekhez az orosz vezetés következetesen ragaszkodik. Tehát a „nácitlanítás”, a demilitarizálás, a NATO-bővítésről való lemondás és a hasonló lépések.

És nagyon érdekes, hogy Marco Rubio – a rendkívül harcias és háborúpárti neokonzervatívok egyik vezéralakja – néhány hete egy interjújában azt mondta: most már kezdik érteni az orosz elképzeléseket. Ez azt jelenti, hogy az a nyugati vezetés, amely eddig tárgyalni sem volt hajlandó róla és figyelembe venni sem volt hajlandó az oroszok véleményét, mintha kezdene nyitottságot mutatni ebbe az irányba. Mintha kezdenék elfogadni azt, hogy annak a diplomáciai véleménynek, amelyet Oroszország egymillió katonával és több ezer harci járművel támasztott alá, megvan a maga súlya, azt méltányolni kell, mert más választás nem nagyon van.

Megint: nem szép, nem erkölcsös és nem jó. Ukrajna szuverenitásáról van szó, és egy Magyarországhoz hasonló kisállam lakói nem szimpatizálhatnak a szuverenitás erőszakkal való elvételével, de ettől függetlenül az erősebb kutya örökíti tovább a génjeit. Sajnos úgy néz ki, hogy ez a mondás a külpolitikában, a nemzetközi kapcsolatokban is egyre inkább érvényes.