Külföld
Eltévedt lövedék találta el a katolikus templomot?
Az eset világszerte felháborodást váltott ki

Az IDF hivatalosan is lezárta a vizsgálatot, amely a Gázai övezetben lévő Szent család katolikus templomot érő katonai csapás körülményeit tisztázta. A jelentés szerint az épületet, az övezet egyetlen katolikus templomát „nem szándékosan, egy eltévedt lövedék” miatt érte találat, miközben az izraeli csapatok a térségben tevékenykedtek.
A támadás következtében két nő életét vesztette és tízen megsebesültek, köztük Gabrielle Romanelli, a templom papja. Az eset világszerte felháborodást váltott ki. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte azt, Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter arra emlékeztetett, hogy a templom Franciaország történelmi védelme alatt áll. A Vatikán hivatalos közleményben ítélte el az incidenst.
„A támadás nem célzott volt, a lövedék eltért pályájáról. A hiba következtében több civil megsérült, az épületben kár keletkezett. A történtek után szigorítottuk a tüzelési irányelveket, különösen a vallási helyszínek közelében”- közölte a vizsgálat lezárásakor az IDF szóvivője.
Az IDF azt is bejelentette, hogy a jeruzsálemi patriarkátus kérésére humanitárius segélyt, élelmet, gyógyszert és orvosi felszerelést juttatott el a templomhoz, valamint biztosította a sérültek evakuálását és orvosi ellátását. Egyházi küldöttség, a latin és a görög pátriárka képviselői is ellátogathattak a templomhoz.
Az eset után Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki a Fehér Ház szerint elismerte, hogy izraeli hiba történt, és sajnálkozását fejezte ki.
XIV. Leó pápa vasárnapi imájában nyilvánosan bírálta Izraelt, amiért „aránytalan erőt” alkalmaz Gázában, és elítélte a „civil célpontok és vallási intézmények elleni ismétlődő támadásokat”, amelyek szerinte „kollektív büntetésnek minősülnek”.
„Csak katonai célpontokat támadunk, és mindent megteszünk a civil lakosság és az infrastruktúrák, különösen a vallási intézmények védelme érdekében” – közölte az IDF, amely „minden civil áldozatot sajnálatosnak és elkerülendőnek” nevezett.