Külföld
A lengyel kormány átalakítását jelentette be a miniszterelnök
Új minisztériumok jönnek létre, egyes tárcák megszűnnek, több vezetői poszton személyi változások várhatók

A változásoknak strukturális és személyi jellege is van, az eddig 26 tagú kabinetet 21 tagúra karcsúsítják – közölte Tusk.
Prioritásnak nevezte Lengyelország külső biztonságának megőrzését katonai, hatérvédelmi és energiaügyi értelemben, valamint a belpolitikai rend védelmét is.
„Ma végleg véget ér az (elnök)választás utáni trauma időszaka”, alaptalan azt gondolni, hogy „egy ütközet elvesztését az egész csata elvesztésének tekintsünk” – utalt a kormányfő arra, hogy az elnökválasztás június 1-jei második fordulójában az ellenzéki Jog és Igazságosság párt által támogatott Karol Nawrocki legyőzte Rafal Trzaskowski kormánypárti jelöltet.
A kormánynak újult erővel kell elkezdenie a munkát, ennek érdekében véget kell vetni a kormánykoalíción belüli konfliktusoknak – hangsúlyozta Tusk.
A kormánykoalíció négy tömbből áll, a fő ereje a Polgári Koalíció, tagja a Lengyel Parasztpárt, a Lengyelország 2050 párt és az Új Baloldal tömörülés.
A miniszterelnök bejelentette egyebek mellett: a pénzügyi és a fejlesztési-technológiai tárca összevonásával létrejön egy gazdasági minisztérium, ennek élére Andrzej Domanski eddigi pénzügyminiszter kerül.
Létrehoznak egy energiaügyi minisztériumot Milosz Motyka eddigi környezetvédelmi és klímaügyi miniszterhelyettes irányításával. Az új tárca átveszi a klímaügyi tárca egyes hatásköreit, egyúttal megszűnik a sziléziai Katowicébe kihelyezett iparügyi minisztérium, amelyet 2023 végén, a Tusk-kormány megalakulásakor létesítettek.
Távozik például Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész, a posztra Waldemar Zurek bíró kerül.
Marcin Kierwinski váltja Tomasz Siemoniak eddigi belügyminisztert, aki azonban tárca nélküli miniszterként továbbra is felügyeli a titkosszolgálatokat.
Czeslaw Siekierski agrárügyi miniszter helyébe eddigi helyettese, Stefan Krajewski lép.
Radoslaw Sikorski ezután kormányfőhelyettesként tölti be külügyminiszteri tisztségét.
Távozik a kabinetből Izabela Leszczyna egészségügyi miniszter, valamint Slawomir Nitras sport- és turisztikai miniszter is, aki Rafal Trzaskowski választási kampányfőnöke volt.
Tusk bejelentése szerint a későbbiekben csökkentik a miniszterhelyettesek számát is, amely jelenleg 95.
Az új kormány tagjait előzetes megállapodás szerint csütörtökön nevezi ki Andrzej Duda elnök, az első kormányülést pedig pénteken tartják meg – jelezte a kormányfő.
A kabinet átalakítása megelőzi Karol Nawrocki beiktatását az elnöki posztra, amire augusztus 6-án kerül sor.