Külföld

Irán soha nem mond le az urándúsítás jogáról

A kormánytag tagadta, hogy országának valaha is szándékában állt volna atomfegyver kifejlesztése

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról, akkor sem, ha jelenleg az atomlétesítményeit ért amerikai légicsapás nyomán a tevékenység szünetel - jelentett ki Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter hétfőn a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.

Irán soha nem mond le az urándúsítás jogáról
Abbász Aragcsi: Irán soha nem mond le az urándúsítás jogáról
Fotó: AFP/Anwar Amro

Nyitottságát hangoztatta a tárgyalásokra, de hozzátette, hogy az Egyesült Államokkal közvetlen egyeztetést a jelen helyzetben nem lát elképzelhetőnek, az csak közvetítő útján folyhat.

Abbász Aragcsi azt hangoztatta, hogy országa minden intézkedést kész megtenni, hogy bizonyítsa atomprogramja békés céljait, valamint azt, hogy ez "örökre így marad, és soha nem törekszik majd atomfegyver kifejlesztésére". Hozzátette, hogy ennek fejében az iráni kormány a szankciók feloldását várja el.

A külügyminiszter kijelentette, hogy országa azért ragaszkodik az uránium dúsításához, mert annak technológiáját saját szakemberei fejlesztették ki, és ez a tevékenység "nemzeti büszekség" kérdése. "Ez annyira kedves nekünk" - fogalmazott.

Beszámolt arról, hogy a június végén az Egyesült Államok által végrehajtott célzott légicsapás súlyos károkat okozott, és részben elpusztította a létesítményeket, de azt hangoztatta, hogy a technológia létezik, a tudósok életben vannak, a létesítmények újjáépíthetők, a berendezések pedig pótolhatók.

Azt mondta, hogy a károk felmérése változatlanul zajlik és az iráni nukleáris ügyekért felelős szervezet az összegzéséről tájékoztatni fogja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amelynek akár ellenőreit is készek beengedni Iránba, ugyanakkor az általuk végzett ellenőrzésekről eseti alapon születhet döntés.

Abbász Aragcsi kizárta, hogy egy Iránnal kötendő megállapodásnak része legyen rakétaprogramjának korlátozása, amit azzal indokolt, hogy annak célja az elrettentés, az ország védelmének meghatározó eleme. Arra ugyanakkor ígéretet tett, hogy iráni rakétákat "soha nem fognak atomtöltetettel ellátni".

Az iráni külügyminiszter "szabadságharcosoknak" nevezte az Izrael ellen harcoló iszlamista szervezeteket, mint a Hamászt, a Hezbollahot és a jemeni húszikat, valamint elismerte, hogy Irán támogatást nyújt számukra.

A külügyminiszter szerint az iráni vezetők részéről a "Halál Amerikára" kijelentés nem vonatkozik emberekre, hanem az Egyesült Államok "hegemonikus" törekvéseinek megszüntetésének célját takarja.

Kapcsolódó írásaink