Külföld

Irán szerint az urándúsítás nem alku tárgya

Az iráni külügyminiszter reagált Amerika felvetésére

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a szerdai kormányülés után kijelentette, hogy az urándúsítás kérdése „nem lehet alku tárgya” Teherán számára.

Irán szerint az urándúsítás nem alku tárgya
Abbász Aragcsi elmondta, Irán készen áll a bizalom helyreállítására
Fotó: AFP/Karen Minasyan

Aragcsi Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott azon felvetésére reagált, mely szerint a két ország közötti megállapodás érdekében Iránnak le kellene állítania az urándúsítást.

A külügyminiszter hozzátette, hogy az atomprogrammal kapcsolatos aggodalmakkal szemben Irán „készen áll a bizalom helyreállítására”; majd sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az amerikai tisztségviselők „ellentmondásos nyilatkozatokat tettek” a nukleáris program kapcsán.

Abbász Aragcsi ezzel arra utalt, hogy Steve Witkoff a Fox News amerikai televízió egyik csütörtöki műsorában még nem foglalt állást az iráni atomprogram teljes leállítása mellett; pénteken viszont az X-en már azt írta, hogy egy „végső kompromisszummal kell megalapozni a Közel-Kelet békéjét, stabilitását és fejlődését, ami azt jelenti, hogy Iránnak le kell állítania a dúsítást, valamint fel kell számolnia nukleáris fegyverkezési programját”.

Az Egyesült Államok és Irán képviselői április 12-én Ománban, hosszú idő óta először tárgyaltak a síita állam atomprogramjáról. A megbeszélések légköre az ománi külügyminiszter szerint jó volt, a Fehér Ház pedig konstruktívnak és pozitívnak minősítette az egyeztetést. A tárgyalódelegációk szintén pozitívnak minősítették a megbeszéléseket, és megállapodtak abban hogy szombaton Omán fővárosában, Maszkatban folytatják az egyeztetést.

Az iráni állami televízió szerdai bejelentése szerint a tárgyalások második fordulóját mégsem Ománban hanem Rómában tartják, továbbra is az ománi külügyminiszter elnökletével; az iráni bejelentést az olasz külügyi szóvivő is megerősítette szerdán.

A nyugati országok – élükön az Egyesült Államokkal – régóta azzal gyanúsítják Iránt, hogy nukleáris fegyvereket akar előállítani. Teherán visszautasítja ezeket az állításokat és azt hangoztatja, hogy atomprogramját kizárólag békés céllal hozta létre; hozzátéve, hogy joga van polgári célokra felhasználni az atomenergiát.

Kapcsolódó írásaink