Külföld
Szédítő rombolást végez az brit ifjak között a snüssz
Szó szerint elrohad a gyerekek ínye

Nikotinzacskók tépik szét a tinédzserek ínyét - írja friss, cikkében a BBC. Mint az anyagban olvasható, az orgánum által megszólított kamaszok az ínyükre teszik az olykor százötven miligramm nikotint is tartalmazó tasakokat, s egészen addig ott tartják azokat, míg „mozgásképtelenné nem válnak”.
Ez a megoldás annyira feltűnésmentes, hogy még az iskolában is használják őket. „Ültem már órán, és volt egy a számban, ami annyira erős volt, hogy izzadtam, folyt a nyálam, és nehezen tudtam koncentrálni” - mondta a lapnak az egyik érintett diák. A legtöbbben amúgy az e-cigarettázásról vagy a z aktív füstölésről váltottak át a dohánytasakokra.
A BBC News által látott adatok azt sugallják, hogy az Egyesült Királyságban a 16 és 24 év közöttiek körében közel négyszeresére nőtt a használat – azaz a 2022-es kevesebb mint egyről 2024-re 3,6 százalékra hízott a mutató. A termékeket széles körben árusítják online, de a szupermarketekben és a kisboltokban is hozzáférhetőek. Egy híúsz darabos kiszerelés ára körülbelül öt font (2400 forint), egzotikus ízekben és változó nikotinerősségben kaphatók - 1,5 mg-tól az állítólagos 150 mg-ig az „extrémebb” élmény érdekében.
Bárki megvásárolhatja őket. Nincs alsó korhatár, mint a hagyományos és e-cigaretták vagy az alkohol esetében. A tasakokban lévő nikotin erősségét sem korlátozzák a törvények.
A tasakok úgynevezett fehér snüsszként is ismertek s dohánylevelekből kivont nikotint, nátrium-karbonátot, aromákat és édesítőszereket tartalmaznak. Gyakran magas a pH-értékük, ami a bennük lévő nátrium-karbonát hatásának köszönhető. Utóbbi teszi lehetővé, hogy a nikotin gyorsabban behatoljon az íny puha bélésébe és bejusson a véráramba, ami erősebb löketet eredményez.
A szerhasználat erősen addiktív, azaz pillanatokon belül rá lehet szokni.