Külföld
Irán kész reagálni bármilyen újabb támadásra
Ali Hamenei hangsúlyozta: Izrael pusztán rákos daganat

Hamenei, akinek üzenetét az iráni állami televízió, valamint több iráni hírügynökség is közvetítette hangsúlyozta, hogy bár Irán Izraelt pusztán „rákos daganatnak és az amerikaiak láncos kutyájának” tekinti, az Egyesült Államokat pedig a bűntársának, azt mondta, Teherán nem örült az iszlám köztársaság és Izrael között kirobbant konfliktusnak.
„Nem örültünk neki, és most sem örülnénk, jóllehet bárhol is támadt ránk az ellenség, mi kemény választ adtunk rá” – jelentette ki.
Mint mondta, a 12 napos háború célja – a vezetés számára fontos személyeket és létesítményeket megsemmisítésével – a felkelés kirobbantása Iránon belül, így voltaképpen az iszlám köztársaság megbuktatása volt. Ezzel kapcsolatban méltatta a konfliktus kirobbanása nyomán kialakult összefogást, rámutatva arra, hogy „bár az emberek valóban az utcára vonultak, de épp ellenkező szándékkal”.
„Ezek az emberek, ellentétes politikai, olykor vallási meggyőződésük dacára (...) mind egy oldalra álltak, és kialakították ezt a nagy egységet, ezt a nagy nemzeti összefogást” – szögezte le, egyúttal arra szólította fel az irániakat, „őrizzék meg ezt a hangulatot”.
„Egymás mellett állni ebben a tekintetben azt jelenti, hogy kiállunk az igazság, a haza, a vezetés és Irán mellett” – tette hozzá.
Kiemelte továbbá, hogy Irán „mind a harctéren, mind a diplomácia terén erőt fog mutatni”.
Az iráni-izraeli konfliktusnak az iráni hatóságok szerint több mint 1000 halálos áldozata volt Iránban, az izraeli hatóságok pedig 28 halottról számoltak be.