Külföld
Oroszország elveszítheti az egyetlen repülőgép-hordozóját
Noha korábban is felmerült a hajó kivonása, a jelenlegi geopolitikai helyzetben a kérdés túlnőtt a haditechnikai és költségvetési szempontokon. A Kuznyecov a szovjet katonai nagyság egyik utolsó emléke, egyben a modern orosz flotta szimbolikus zászlóshajója is volt. Éppen ezért kivonásának beismerése nemcsak katonai, hanem politikai és presztízsveszteség is lehet az ország számára.
Az orosz haditengerészeti doktrína 2005-ben még hat repülőgép-hordozóval számolt 2025-ig. Ezzel szemben ma már az egyetlen megmaradt hordozó is gyakorlatilag harcképtelen. A haditengerészet korábbi és jelenlegi vezetői is ellentmondásos nyilatkozatokat tettek: egyesek szerint a hordozókra nincs szükség, mások viszont a tengerészeti jelenlét szimbólumaiként tekintenek rájuk. A politikai akarat ingadozása, az állami stratégiák és a gyakorlati realitás közötti feszültség egyre láthatóbb.
„Kuznyecov” kálváriája
A hajó utoljára 2016–2017-ben vett részt katonai műveletben Szíria partjainál, amikor a fedélzetéről felszálló Szu–33-asok és MiG–29K gépek több száz harci bevetést hajtottak végre. Ez a szerepvállalás volt az első és eddig egyetlen alkalom, amikor a Kuznyecov éles körülmények között bizonyíthatott. Az akciók során ugyan történt gépveszteség, de a flotta és a politikai vezetés szempontjából mégis sikerként értékelték a hadműveletet. A visszatérés után azonban a hajó állapota és a logisztikai problémák miatt egyre haszontalanabbá vált.
Azóta üzemanyagot nem kapott, önerőből nem moccant meg, csak vontatással vagy daruval mozgatták egyik javítóbázistól a másikig. A felújítási munkálatokat balesetek, tűzesetek, korrupciós ügyek kísérték, a karbantartásban részt vevő személyzet körében is gyakoriak voltak a cserék. Közben a hajó legénységét fokozatosan más egységekbe osztották be: egyeseket más hadihajókhoz irányítottak, de sokukat egyszerűen gyalogos harcoló alakulatokba vezényelték Ukrajnába, így a hajó körül már a személyi állomány újrafelépítése is komoly kihívás lenne.
A Kuznyecovhoz tartozó 279. és 100. tengerészeti repülőezred nyolc éve nem tud hajófedélzeti kiképzést tartani. Az öregedő, tapasztalt pilóták sorra nyugdíjba mentek, míg az újakat nem lehet kiképezni, mivel a kiképzőbázisként szolgáló Szaki reptér gyakori ukrán rakétatámadások célpontjává vált.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy a Kuznyecov fedélzetére szánt Szu–33-asok mára teljességgel elavulttá váltak. Ezek a repülők még a szovjet időkből származnak, és noha egykor modernnek számítottak, ma már se nem megbízhatóak, se nem biztonságosak. Az elektronikai rendszereik elmaradnak a kor követelményeitől, ráadásul önvédelmi képességüket sem korszerű rakétavédelmi vagy zavaróeszközök nem támogatják. Ezért ezek a gépek már nem alkalmasak sem harctéri jelenlétre, sem magas kockázatú műveletek végrehajtására.
A MiG–29K valamivel korszerűbb, és repülhető állapotban van, de a harctéren nem használják ki a potenciálját. A frontvonalban uralkodó kaotikus viszonyok között különösen nagy a veszélye annak, hogy baráti és ellenséges repülőket összetévesztenek, mivel az ukrán légierő is használ MiG–29-eseket.
A hajó kivonásával lehetővé válna, hogy a megmaradt repülőezredeket modern Szu–30SM2 típusú vadászgépekkel szereljék fel, és szárazföldi bázisokra telepítsék. Ez nemcsak a logisztikai terheket csökkentené, de valós harcértékkel is gyarapítaná az orosz légierőt, különösen az Északi-sarkvidék irányában.
A tengeralattjáróké lehet a jövő
A repülőgép-hordozókat támogató tábor elsősorban érzelmi és szimbolikus alapon közelít a kérdéshez. A hordozók az orosz haditengerészet múltjának nagyszabású örökségét testesítik meg, és az állami kommunikációban gyakran jelennek meg a globális jelenlét, az önálló erőkivetítési képesség és a szuperhatalmi státusz szimbólumaiként. A 2050-ig szóló haditengerészeti tervben is szerepelnek repülőgép-hordozók, és a politikai elit egy része szerint ezek a hajók nemcsak katonai eszközök, hanem a nemzeti büszkeség és tekintély hordozói is.
Ugyanakkor ezek az érvek egyre kevésbé állják meg a helyüket a valóságban. Oroszország jelenlegi gazdasági, ipari és hadműveleti adottságai nem teszik lehetővé, sem igazán indokoltá egy teljes értékű hordozóflotta kiépítését és fenntartását. Sem az infrastruktúra, sem a képzett személyzet, sem a megfelelő fedélzeti repülőgép-állomány nem áll rendelkezésre, ráadásul a hadszíntéri tapasztalatok sem támasztják alá feltétlenül az ilyen típusú hajók szükségességét.
A tengeralattjáró-flotta ezzel szemben folyamatosan fejlődik, és mára a haditengerészet legdinamikusabban bővülő ágazatává vált. Az elmúlt években több Borej- és Jaszenny-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárót állítottak hadrendbe. A Borej-osztály a hadászati elrettentés fő eszköze: ezek az SSBN-ek képesek nukleáris töltetű ballisztikus rakéták indítására, rejtetten és hosszú időn keresztül járőrözve. A Jaszeny-osztály ezzel szemben többcélú vadásztengeralattjáró, amely nemcsak tengeralattjárók és hajók elleni harcra alkalmas, hanem szárazföldi célpontokat is képes támadni manőverező robotrepülőgépekkel, például Kalibr vagy Zircon típusú fegyverekkel.
A nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók területén is történt előrelépés. A Varsavjanka-osztály (projekt 636.3) dízel-elektromos tengeralattjárók csendes működésükről híresek, és elsősorban a Fekete-tengeri és a Csendes-óceáni flotta part menti műveleteiben vethetőek be. Ezeket egészítik ki a Lada-osztályú tengeralattjárók, amelyek korszerűbb változatai a Varsavjankának. Bár a Lada-osztály fejlesztése számos késéssel és technikai problémával küzdött, az újabb egységek már megbízhatóbbnak tűnnek, és a flotta növekvő mértékben számít rájuk a Balti- és Északi-tengeri jelenlét biztosításában.
Míg a Borej és Jaszenny típusok biztosítják az orosz haditengerészet stratégiai elrettentő és támadó képességeit világszinten, addig a Varsavjanka és Lada osztályok a regionális kontrollt és a partvédelmet szolgálják. Ezzel párhuzamosan Oroszország új generációs tengeralattjárókat is fejleszt, például az Arkturusz- és a Kalina-projekteket, amelyek a jövő hadviseléséhez alkalmazkodnak.
Az orosz flotta fekete-tengeri veszteségei rávilágítottak a felszíni hadihajók sebezhetőségére. Kiemelkedő példa erre a Moszkva nevű rakétás cirkáló pusztulása 2022 áprilisában, amelyet az ukrán erők – hivatalos adatok szerint – Neptun típusú hajó elleni rakétákkal süllyesztettek el. A hajó elvesztése nemcsak katonai, hanem súlyos morális és szimbolikus csapás is volt az orosz haditengerészet számára, hiszen a Moszkva volt a Fekete-tengeri flotta zászlóshajója, és a szovjet haditengerészeti örökség egyik legfontosabb reprezentánsa. A veszteség mértékét súlyosbította, hogy a cirkáló ekkor még aktívan részt vett a hadműveletekben, és nem számított elavult eszköznek.
Azóta pedig más hajókat is ért támadás – tengeri drónok és partvédelmi rakéták által, valamint légi csapások során.
A tengeralattjárók ezzel szemben sokkal nehezebben érzékelhetőek és lényegesen nagyobb fenyegetést jelentenek, akár az ellenséges hordozókra is. Mindezek fényében egyre logikusabbá válik az az irány, hogy a flotta jövőjét ne a presztízsberuházásokra, hanem a technológiailag fejleszthető, diszkrét, de nagy hatótávolságú csapásmérő képességgel rendelkező tengeralattjárókra alapozzák. Ezek nemcsak hagyományos torpedókkal és ballisztikus rakétákkal, hanem hiperszonikus fegyverekkel és autonóm drónrendszerekkel is felszerelhetőek. A stratégiai realitás tehát azt mutatja, hogy a mélytengeri dominancia jelentheti az orosz haditengerészet versenyképességének kulcsát a 21. században.
