Kik ellen fegyverkezik veszett módon Románia? – Meg is nevezte az ellenségeit

„Nem érdekel, hogy mennyi lesz a költségvetési hiány, a haderőt mindenképpen fejleszteni kell” – ezt Klaus Johannis mondta 2014 decemberében. A kijelentés jól tükrözi azt a pánikot, amelyet a bukaresti politikai elit átélt, amikor Oroszország ugyanezen év márciusában elfoglalta a Krím-félszigetet. A román elnök szavai visszatükrözték a közhangulatot.

A román államfő szavait tettek követték, méghozzá nem is akármilyenek. Döntés született, hogy a korábbi szovjet haditechnikát modernizálni kell. Az első „körben” 2040-ig tartó fejlesztési programot fogadtak el, majd a külső események hatására ezt a dátumot 2026-ra módosították.

A védelmi kiadásokat a GDP 1,6 százalékáról már 2023-ban 2,5 százalékra emelték éves szinten. A modernizációra szánt program összértéke 2017–2026 között 10 milliárd euróra emelkedett. Bukarest a legmodernebb amerikai és nyugati fegyverrendszereket vásárolta meg, úgymint 377 Piranha V páncélozott szállítójárművet. Továbbá beszereztek – vagy beszerzés alatt áll – 54 M142 HIMARS föld-föld rakétarendszer, valamint 54 M1A2 Abrams harckocsi, az első szállítmány 2026 után érkezik Amerikából. A román vásárlási listán többek között megtalálható még 54 K9 Thunder önjáró löveg, 39 használt F–16 A/B vadászbombázó, valamint 32 F–35 Lightning II lopakodó csapásmérő harci gép. Jellemző a román haderő fejlesztésének színvonalára, hogy a haditengerészet két Scorpene-osztályú tengeralattjárót kap, de a „kívánságlistán” szerepel még négy Gowind korvett is.

Nagyon is érthető Bukarest aggodalma, mert Románia és Oroszország a XIX. század közepe óta történelmileg szemben áll egymással. Ez a viszony még a szovjet időkben sem volt mentes a feszültségektől, emlékezzünk Ceausescu különutas politikájára. Moldva és Havasalföld egyesülése ugyanis útját állta Oroszországnak a Fekete-tenger partvidékén való terjeszkedésének.

Az orosz elképzelés máig tartja magát, csakhogy most Moszkva nem északról, hanem az ukrajnai háború okán délről próbál a román határ közelébe férkőzni. Kijevnek azzal a veszéllyel kell szembenéznie, hogy az orosz csapatok előbb vagy utóbb elfoglalják a déli körzeteket, beleértve Odesszát is, Ukrajna legfontosabb tengeri kikötőjét. A Kreml ezzel meg is fosztaná az egykori szovjet tagköztársaságot a tengerpartjától.

Így érthető a veszett romániai fegyverkezés. Azt azonban le kell szögezni, hogy Románia a NATO tagja, tehát kollektív védelem alá esik. Arról már nem is beszélve, hogy Oroszország többször hangsúlyozta, hogy nem fog olyan országot megtámadni, amely tagja a nyugati védelmi szövetségnek.

Egy Románia elleni orosz támadás más vonatkozásban is globális háborút okozhatna, mert a Fekete-tenger partján lévő Mihail Kogalniceanu támaszpontot az amerikaiak gőzerővel bővítik.

Mindennek ellenére a román vezetés meglehetősen ideges lehet attól a gondolattól, hogy déli határai mentén megjelenik az orosz hadsereg, amely akár elérheti a többségében oroszok lakta moldovai szakadár államot is, Transznisztriát, ahol Moszkva korábbról már „ott maradt” katonai egységeket állomásoztat.

Románia mindezért átfogó, a NATO-val harmonizált modernizációba kezdett, amely védelemre, elrettentésre, de szükség esetén támadóképesség demonstrálására is alkalmas. Legfőbb célja Oroszország állítólagos fenyegetésének kezelése, és erős NATO-jelenlét biztosítása a Fekete-tenger térségben. Tehát a román politika Oroszországot tekinti a fő fenyegetésnek, különösen a Krím 2014-es elfoglalása és az ukrajnai invázió óta.

A román álláspontnak megvan a maga „tudományos” magyarázata is. A Román Tudományos Akadémia (RTA) egy korábbi összefoglalójában Oroszországot stratégiai ellenségként határozza meg, amely a NATO keleti szárnyát veszi célkeresztbe. A „tudományos” elemzés szerint Moszkva szándéka a NATO egységének aláásása, és egy olyan „ék beverése” a nyugati védelmi struktúrákba, amely lelassítja a tagállamok közötti együttműködést.

Ide értendő az online támadások is, valamint Moszkva külképviseleteinek aktív beavatkozásai a térség országainak belügyeibe.

Nem is román dokumentumról lenne szó, ha Magyarországot ne érné támadás. Az Oroszországot és hazánkat ért kritika között szembetűnő különbség, hogy Magyarországot név szerint nem említi – elvégre egy NATO-szövetségesről van szó – a tudós társaság. De mint látni fogjuk, az írás egy percig sem hagy kétséget afelől, hogy melyik országról van szó.

Az RTA jelentés külön figyelmet fordít az illiberális demokrácia modelljének térnyerésére, amely elutasítja a liberális értékeket. Éppen ezért az RTA a Romániára leselkedő veszélyek közé sorolja az illiberális eszmék terjedését.

A román politikai közbeszédben a magyar kormány narratíváját sokszor párhuzamba állítják az orosz állásponttal. Például a liberális EU-nak, a brüsszeli elitnek, a „genderideológiának”, mint közös közellenségnek a megjelölésével. Ebbe a kategóriába sorolják hazánk békepárti álláspontját Ukrajnával kapcsolatban.

Szóval Romániának oka is van, meg nincs is, hogy gyorsított ütemben fejlessze hadseregét. Az egész helyzet a kelet-közép-európai jelen bizonytalan körülményeire jellemző, ami az ukrajnai háború hozadéka. Ma még megválaszolatlan a kérdés.