Külföld
Miért akar az EU térségünkben egyszerre három kormányt is megbuktatni?
Vucic kijelentette, hogy Szerbia nem kíván csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz
Elég jó üzletnek bizonyulhat, ha valaki – főleg, ha az illető egyetemista – az utcán tüntet Aleksandar Vucic ellen. Jelen tudásunk szerint egyesek akár száz eurót is kaphatnak, ha aktívan részt vesznek a demonstrációkban, és a szerb elnök lemondását, valamint új parlamenti választások kiírását követelik. Vucic szerint nyugati NGO-k, különösen az USAID – Trump már felszámolta ezt a szervezetet – és a National Endowment for Democracy pénzelte az egyetemi hallgatók utcai tüntetéseit.
Nincs új a nap alatt, mert 2014 februárjában Kijevben, a Majdan téren, a Viktor Janukovicsot puccsal megbuktató – amerikai és európai uniós segítséggel – tüntetések ukrán szervezői huszonöt, míg résztvevői tíz dollárt kaptak naponta. Akkor az Ukrajna belügyeibe beavatkozó államok ezt jóval olcsóbban úszták meg, mint ahogy ez mostanság Belgrádban történik. Nyilván az ukrajnai alacsonyabb életszínvonal tette lehetővé a takarékoskodást.
Victoria Nuland azonban még ezt is soknak találta, mert egy, nem a nyilvánosságnak szánt telefonbeszélgetésben azt állította: „Ez az egész, az elnök eltávolítása, öt milliárd dollárunkba került” – panaszkodott az akkori amerikai külügyi államtitkár.
Így azért nagyjából képet kaphatunk arról, hogy a mostani, november óta tartó szerbiai tüntetések mennyibe kerülhetnek a külföldi szervezőinek.
Viktor Janukovicsnak azért kellett mennie, mert nem írta alá a már elkészült társulási szerződést az Európai Unióval, helyette Ukrajna kapcsolatait Oroszországgal akarta szorosabbra fűzni. Vucic eltávolításának okai között megtaláljuk az Oroszországgal való történelmi kapcsolatokat is. Szerbiának a cári időkre visszanyúlóan erős kötelékei vannak Oroszországgal. A „nagy testvér” minden történelmi helyzetben Szerbia mellett állt, és nincs ez másként most sem.
A szerbiai tüntetéssorozat tavaly novemberben robbant ki, miután az újvidéki pályaudvar előteteje leszakadt, tizenhat ember halálát okozva. Az esetről az AP így tudósított: Szerbiában sokan az állami infrastrukturális projektek állítólagos korrupció által táplált hanyagságának tulajdonították a tragédiát – így az amerikai hírügynökség. Valakik nyilvánvalóan hibáztak, de a vizsgálat még nem zárult le, az ügyészség tizenhárom ember ellen emelt vádat.
Azért elég feltűnő, hogy a baleset után alig harminchat órával már sikerült egy nagyobb tüntetést összehozni Belgrádban. Ez komoly előzetes háttérszervezést igényelhetett, nem is beszélve a szükséges felszerelések – például erősítők, hangszórók és egyéb eszközök – beszerzéséről.
A „színpad” mögött egyesek csak egy olyan eseményre vártak, amely alkalmat ad arra, hogy annak következményeit egy Vucic elleni általános felfordulásnak a „gyűjtőhelyévé” lehessen tenni, ami kikényszerítheti a szerb elnök és kormánya lemondását. Nem kellett sok idő, hogy az eredeti cél, az újvidéki baleset felelőseinek megbüntetése háttérbe szoruljon, majd jött a jogállamiság hiányának, az autoriter vezetésnek és általánosságban a korrupciós ügyek felhánytorgatásnak ideje. A jelenlegi tüntetéseket ez tematizálja.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy a budapesti Pride felvonulást is úgy szervezték, hogy egy konkrét ügy körré csoportosították az ellenzéki erők összes szereplőjét. Magyarországon azonban nem sikerült elérni, hogy egy tüntetésből sok megmozdulás nőjön ki.
Brüsszelnek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy a jelenlegi belgrádi vezetés megbukjon?
Szerbia nem tagja az EU-nak, most még csak tagjelölt. Ennek ellenére szálka az unió körme alatt. Vucic többször is kijelentette, hogy Szerbia nem kíván csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz, mivel „saját érdekeit” helyezi előtérbe. Márpedig a szankciók bevezetése uniós elvárás Szerbiával szemben.
De talán ez lenne az EU-nak Szerbiával kapcsolatban a kisebbik problémája. Brüsszelnek a nagyobb bajt az okozza, hogy Szerbia következetesen kiáll nemzeti érdekei védelmében.
Talán érdemes feleleveníteni a Brüsszel édes gyermekeként kezelt Boszniát, amelyet éppen az EU segítésével tákoltak össze. Az új államalakulat már az első pillanattól kezdve magában hordozta a nemzetiségi ellentétek okozta feszültséget. Ma ott tartunk, hogy a boszniai Szerb Köztársaság ki akar lépni az államalakulatból – a horvátok és a muszlim bosnyákok maradnának – és az anyaországhoz, vagyis Szerbiához kíván csatlakozni.
És akkor még ott van a szintén muszlim lakossággal rendelkező Koszovó.
A volt jugoszláv tartomány elvesztése komoly csapást jelentett Belgrádnak, mert annak területe fontos szerepet játszott a szerb történelemben. Arról már nem is beszélve, hogy Koszovó északi részén, rátapadva a szerb határra, döntő többségében szerbek élnek.
Mindezekre Belgrád megoldandó problémaként, Brüsszel pedig egy oroszbarát ország szándékos feszültségkeltéseként tekint. Ráadásul a gondok belgrádi megközelítése erős szerb identitásra, a brüsszeli pedig a multikulturális európai szuperállam megteremtésére épül. Ez óriási ideológiai ellentétet is szül.
Visszatérve a belgrádi tüntetésekre, a történteket mindenképpen bele kell ágyaznunk térségünk politikai térképébe.
Robert Fico március közepén telefonon támogatást fejezett ki Vucicnak. A szlovák miniszterelnök úgy értékelte a helyzetet, hogy a tüntetések mögött „külföldi szereplők” állnak, és egységes, a régió elleni támadásról van szó.
Nagyjából erről beszélünk, mert Magyarország, Szerbia és Szlovákia – gondoljunk csak a Fico elleni merényletre és a rendszeres pozsonyi tüntetésekre – azzal a kihívással néz szembe, hogy külső erők meg akarják dönteni a demokratikusan megválasztott kormányát.
