Külföld
Újra a vízen az észak-koreai romboló
A látványos első bukás után másodszor is vízre bocsájtották a hadihajót

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Észak-Korea vezetője Kim Dzsongun nemrég elhatározta, hogy az ország beszáll a tengeren zajló fegyverkezési versenybe és felállít egy távolsági csapásra is képes haditengerészetet.
Ennek egyik első lépése lett volna a nemrég elkészült romboló, amelyet ünnepélyes keretek között bocsájtottak vízre, azonban eddig tisztázatlan körülmények között a hajó az oldalára fordult és meg is sérült.
Az incidens Kim Dzsongun tetszését sem nyerte el, aki kriminális negligálásról és a felelősök feltétlen megbüntetéséről beszélt. Később aztán az állami média beszámolói szerint le is tartóztattak négy észak-koreai vezetőt az esettel összefüggésben.
A tegnapi nap azonban már arról szóltak az ország híradásai, hogy a megsérült hajót már meg is szerelték a munkások és másodjára is vízre bocsájtották. Ezúttal azonban minden a tervek szerint haladt.
A CNN megjegyezte, hogy miután az ország elszigetelte magát, így azt, hogy a hajót valóban megjavították, senki nem tudja megerősíteni.