Külföld

Maradnak a vámok

Donald Trump szerint már kész az együttműködési megállapodás Kínával, a vámok azonban maradnak

Az Amerikai Egyesült Államok továbbra is fenntartja magas a vámokat, azonban a megállapodás már készen áll Kínával – írja a NBC.

Maradnak a vámok
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Anna Moneymaker

Az elnök a közösségi oldalán osztotta meg, hogy a tervezet a két ország együttműködéséről már készen van, azt csak neki és a kínai elnöknek Hszi Csin-pingnek alá kell írnia. Bejegyzésében Donald Trump elmondta, továbbra is maradnak a magas vámok a kínai termékekre, azonban Kína vállalta, hogy folytatja a ritkaföldfémek szállítását.

A megállapodás a hírek szerint a négy napos londoni tárgyaláson született, amin a kínai és az amerikai delegáció elméletileg kidolgozta a vámháború eszkalációjának elkerülésének a módját.

Trump bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokon lefektetett pontok mentén szorosan együtt fog dolgozni Hszi Csin-ping elnökkel a két ország kapcsolatainak javításán.

Trump emelett elárulta, amerika vállalja, hogy továbbra is lehetőséget biztosít a kínai diákoknak az államokban való továbbtanulásra.

Kapcsolódó írásaink