Külföld
Kitoloncolja Izrael a terrorpárti Greta Thunberget

Izrael kitoloncolja a gázai aktivistákat, köztük Greta Thunberget is - írja friss cikkében a BBC. Mint az anyagból kiderül, a Gázába tartó segélyhajón őrizetbe vett aktivistákból álló csoportot már a tel-avivi repülőtérre szállították. A tizenkét főt szállító jachtot - amely alig egy teherautónyi humanitárius segélyt próbált kirakni Gázában - hétfőn kora reggel lefoglalták majd az izraeli Asdod kikötővárosába vontatták.
A hajózást szervező csoport szerint a Madleen nevű jacht célja az volt, hogy „szimbolikus” mennyiségű segélyt juttasson az övezetbe s egyben dacoljon az izraeli tengeri blokáddal. A csoport szerint a hajót az izraeliek nemzetközi vizeken fogták el. A fedélzeten brazil, francia, német, holland, spanyol, svéd és török állampolgárok tartózkodtak, köztük Rima Hassan, az Európai Parlament francia képviselője és Omar Faiad, az Al Jazeera francia újságírója.
Még vasárnap délelőtt Izrael védelmi minisztere, Israel Katz figyelmeztetett, hogy határozottan föllépnek minden olyan kísérlettel szemben, amely a blokád megsértésére irányul.
Hétfőn kora reggel az X-en közzétett bejegyzésében a külügyminisztérium azt írta: „Míg Greta és mások egy médiaprovokációt próbáltak végrehajtani, amelynek egyetlen célja a nyilvánosság felkeltése volt – és amely kevesebb mint egyetlen teherautónyi segélyt tartalmazott –, több mint 1200 segélyszállító kamion érkezett Gázába Izraelből.” Hozzátették, „...vannak módok a segélyek eljuttatására - de ezek nem Instagram-szelfikből állnak.”
Kitakarás nélkül láthatták a borzalmakat
Filmvetítéssel „kedveskedtek” az izraeli hatóságok Greta Thunbergnek és társaiknak. A kollektívát ugyanis beültették egy terembe, s bemutatták nekik azokat a cenzúrázatlan képsorokat, melyeket a palesztin fegyveresek támadása és brutális mészárlása után rögzítettek a katonák és a rendőrök. Arról sajnos ugyanakkor nem szólnak a hírek, hogy a szélsőségesek rémtettei kifejtettek-e bármiféle észre térítő hatást az érintettekre.