Külföld

A NATO-nak harcra késznek kell lennie

A GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség

A NATO egészében a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben, a NATO védelmi miniszteri találkozója előtt újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

A NATO-nak harcra késznek kell lennie
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Anna Moneymaker

Pete Hegseth hangsúlyozta, a katonai szövetségnek harcra késznek kell lennie.

„Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a Trump elnök által megkezdett munkát, ami kötelezettségvállalást jelent a szövetség 5 százalékos védelmi kiadásaira” - fogalmazott Hegseth, majd hozzátette: az amerikai adminisztráció úgy gondolja, hogy a védelmi kiadások emelése „meg is fog történni”.

Az erről szóló döntésnek a hónap végén, Hágában tervezett csúcstalálkozóig meg kell történnie - tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink