Külföld

Elhagyott légvédelmi ütegeket találtak a lengyel-ukrán határon

Egy magáncég tulajdonában vannak, és feltehetően az ukrán hadseregnek szánták

Az RMF24 beszámolója szerint a fegyvereket felügyelet nélkül hagyták. Korábban a TV Republika lengyel televíziós csatorna jelentett azonosítatlan konténerekről Laszki faluban, egy repülőklub területén.

Elhagyott légvédelmi ütegeket találtak a lengyel-ukrán határon
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Anadolu/Diego Herrera Carcedo

Ezt követően a przemysli járási ügyészség utasítására a Központi Rendőrségi Nyomozó Iroda munkatársai a helyszínre érkeztek, ahol valóban légvédelmi ütegeket találtak. Az ügyészség már vizsgálatot indított az egyik magáncég által elkövetett, fegyverekkel és lőszerekkel való nem megfelelő bánásmód ügyében, írja a Hromadske.ua.

Az RMF24 szerint a szóban forgó cégnek kellett volna a légvédelmi rendszereket Ukrajnába szállítania, de ismeretlen okokból ezt nem tette meg. A fegyvereket a határ közelében lévő raktárakban tárolták, amelyeket egy ideig őriztek, majd felügyelet nélkül hagytak.

Jacek Dobrzyński, a lengyel speciális szolgálatok koordináló miniszterének szóvivője szintén megerősítette, hogy a fegyverek egy magáncéghez tartoznak, amely rendelkezik fegyverkereskedelmi engedéllyel. A lengyel védelmi minisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy a határon talált konténerek nemcsak fegyvereket, hanem lőszereket is tartalmaztak, és hozzátették, hogy azok nem tartoznak a lengyel hadsereghez. Jelenleg a fegyvereket őrzik.

Kapcsolódó írásaink