Külföld
Brutális módon tiltakozott egy mozgósított ukrán férfi
A katonai hatóság szerint ez előre megtervezett provokáció volt

A jelentés szerint a TCK közölte, hogy a férfi provokációt szervezve próbálta megzavarni a mozgósítási intézkedéseket a megyei toborzóközpontban. Az incidens május 12-én történt – az illető szándékosan felvágta az ereit minden jelenlévő szeme láttára. A TCK szerint a férfi korábban behívót kapott egy okmányellenőrzés során Kijev megyében.
A 2024. május 16-i 560. számú kormányhatározattal összhangban a férfi adatai frissítésének az elmulasztása miatt felkerült az Oberih rendszer körözési listájára. Május 7-én megjelent a pervomajszki TCK-ban adatainak tisztázása érdekében, majd a katonaorvosi bizottság elé irányították. A férfi azonban nem volt hajlandó átmenni a vizsgálaton. Ehelyett a közösségi médiában tiltakozásra szólított fel, és a támogatását kérte a TCK felkeresése során. Az incidens napján a férfi egy csoporttal érkezett a központba, és előzőleg mentőt hívott. Ezután felvágta az ereit. Az orvosok ellátták, az élete nincs veszélyben.
A TCK kijelentette, hogy a törvények szerint jártak el, és arra szólította az állampolgárokat, hogy ne támogassák a mozgósítási intézkedések hiteltelenítésére és az állam védelmének gyengítésére irányuló provokációkat.