Külföld
Lemondott Peru miniszterelnöke
A dél-amerikai országban egyre súlyosabb méreteket ölt a bűnözés

„A nemzet érdekét figyelembe véve kötelességemnek érzem, hogy visszavonhatatlanul benyújtsam lemondásomat a minisztertanács elnöki tisztségéről” – jelentette ki Adrianzén televíziós beszédében.
A kormányfő lemondása miatt Dina Boluarte államfő kénytelen lesz új kormányt kinevezni. Ugyan az eddigi miniszterek visszakaphatják posztjukat az új kabinetben, de csak egy új miniszterelnök vezetése alatt. Boluarte korábban következetesen dicsérte és védte munkája miatt Adrianzént, aki 2024 márciusa óta töltötte be posztját.
Magának az elnöknek az elfogadottsága jelenleg történelmi mélységben van, a héten közzétett felmérés szerint mindössze 2 százalékra zsugorodott támogatóinak aránya.
Kedden, még Adrianzén lemondása előtt az elnök leváltotta a gazdasági és a belügyminisztert.
Adrianzén lemondását egyre többen követelték az országban a növekvő bűnözés és az április végén elrabolt, majd meggyilkolt 13 illegális bányász halála miatt.
Peruban alig egy év múlva tartanak elnök- és kongresszusi választásokat. Az ország alkotmánya szerint az államfő nem választható újra.