Külföld

Szerbia térfelén „pattog a labda”

Kulcsfontosságú az európai integráció folytatása

Szerbia elkötelezettséget mutatott az európai uniós csatlakozás mellett annak ellenére, hogy Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a múlt héten részt vett a második világháború befejezésének alkalmából szervezett moszkvai ünnepségen – hangsúlyozta António Costa, az Európai Tanács elnöke kedden Belgrádban.

Szerbia térfelén „pattog a labda”
António Costa portugál miniszterelnök: Az Európai Unió elkötelezett Szerbia csatlakozása mellett
Fotó: AFP/Anadolu/Pool/Thierry Monas

A szerb köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón António Costa kiemelte: amikor decemberben átvette az Európai Tanács vezetését, egyértelmű üzenetet küldött arról, hogy elkötelezett az Európai Unió nyugat-balkáni országokat érintő bővítése mellett. Azt mondta, a térségben tett mostani útja is ezt támasztja alá.

„A csatlakozási folyamat a bizalom kiépítésének a folyamata is” – húzta alá, majd hozzátette: az Európai Unió elkötelezett Szerbia csatlakozása mellett, és örömmel vette tudomásul, hogy Belgrád számára is kulcsfontosságú az európai integráció folytatása.

Rámutatott ugyanakkor: fontos, hogy mindez minél hamarabb konkrét lépéseken, a reformok felgyorsításán keresztül is látsszon.

A következő csatlakozási fejezetcsomag megnyitásához a sajtószabadság, a korrupcióellenes harc és a választási törvény módosítása szükséges – magyarázta. Megismételte ugyanakkor, hogy Brüsszel is elkötelezett Szerbia uniós tagsága mellett, így Szerbia térfelén „pattog a labda”.

Aleksandar Vucic a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy fontos kérdésekről esett szó a négyszemközti találkozón, például a térségbeli békéről és stabilitásról, valamint a Koszovóval fenntartott kapcsolatról is.

A szerb államfő arról biztosította António Costát, hogy Szerbia elkötelezett a reformok mellett, és továbbra is az a célja, hogy mihamarabb az EU teljes jogú tagjává váljon. Hozzátette: Belgrád azt szeretné, hogy minél hamarabb minél több csatlakozási fejezet nyíljon meg, de tisztában van azzal is, hogy most nem megfelelő a légkör az Európai Unióban a moszkvai útja miatt. Ugyanakkor reményének adott hangot, hogy a fejezetek megnyitásakor nem ezt, hanem az elért eredményeket veszik majd figyelembe.

Az Európai Tanács elnöke nyugat-balkáni körútja keretében Belgrád után Szarajevóba, Podgoricába, Pristinába, Szkopjéba és Tiranába látogat.

Kapcsolódó írásaink