Külföld

Ukrajna nincs felkészülve a megjelenő veteránokra

Senki nem tudja, hogy mi fog történni a leszerelést követően

Ukrajnában nagy a probléma a veteránok helyzetének megközelítése – jelentette ki Makszim Zsorin, a Harmadik külön rohamdandár parancsnokhelyettese. Elmondta, a leszerelést követően a helyzet rosszabbodhat – írta meg a Karpatalja.

Ukrajna nincs felkészülve a megjelenő veteránokra
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Genya Savilov

„Nyilvánvaló tény, hogy az állam egyértelműen nincs felkészülve a megjelenő veteránok fogadására. És hogy mi fog történni a leszerelést követően, még elképzelni sem tudom. Természetesen vannak kísérletek a helyzet javítására – támogató szolgáltatások, a helyi közigazgatásokban működő veteránügyi egységek létrehozása, valamint lakosság előkészítése a veteránok fogadására” – magyarázta.

Zsorin elmondása szerint azonban probléma van a veteránok elhelyezésével kapcsolatos dolgok megközelítésével.

„Néha olyan, mintha kifejezetten azt mondanák, hogy »csak igazi veteránról ne legyen szó«. Meggyőződésem, hogy a veteránprogramokat – mind állami, mind helyi szinten – a teljes körű háború veteránjainak kellene megvalósítaniuk. Akik értik a jelenlegi helyzetet és a honvédek aktuális problémáit. Nem afgánok, nem békefenntartók, nem bármilyen szervezet képviselője. Az ombudsman-jogászokról egyáltalán nem akarok beszélni” – tette hozzá.

Áprilisban a veteránügyi és az egészségügyi minisztérium egy kísérleti projektet indított el, amely kiterjeszti a harcosok egészségügyi alapellátását. A veteránok mostantól több ingyenes orvosi szolgáltatást vehetnek igénybe.

Kapcsolódó írásaink