Külföld
Feltartóztatták a Moszkvába tartó szerb elnök repülőgépét

A szerb államfő a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségre indult el szerda délelőtt, ám a bakui repülőtéren azt mondták, gépe egyelőre nem mehet tovább, mert az Oroszország és Ukrajna között folyó harcok miatt nincs engedélye továbbrepülni.
Utóbb mégis megérkezett az engedély, amit követően Vučić már sikeresen landolt is Moszkvában.
Korábban Lettország és Litvánia jelezte, nem engedélyezi, hogy a szerb elnök gépe az országuk légterén keresztül jusson Oroszországba. Az Európai Unió pedig többször is figyelmeztette Szerbiát, hogy hangolja össze külpolitikáját Brüsszelével, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen, ám a belgrádi vezetés ezt elutasította a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolatokra hivatkozva.
Ukrajnai dróntámadások miatt több orosz város repülőterét lezárták, és a moszkvai repülőtereket sem lehet egyelőre használni – közölte az RTS.
A szerb elnök pénteken négyszemközti találkozón venne részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd jelen lenne a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi parádén.