Külföld
Megválasztották Merzet
A reggeli bukás után délután végül döntött a Bundestag

A második körös szavazáson a pártok támogatták az indítványt a reggeli szavazás megismétléséről, így végül fél négy után nem sokkal ismét elkezdődött a titkos szavazás a parlamentben a német kancellár személyéről.
Az újabb szavazáson Merzet végül megválasztották 325 szavazattal, így ő lesz Németország következő kancellárja.
A Német Szövetségi Köztársaság történetében először fordult elő, hogy nem sikerült első körben megválasztani a kancellárt. A CDU jelöltje, Friedrich Merz a kedd reggeli titkos szavazás első körében 310 szavazatot kapott a szükséges 316 helyett a 630 fős Bundestagban.
A második szavazás előtt több vezető politikus is nyilatkozott a parlamenti pártok soraiból a második körös szavazás kapcsán. Bernd Baumann, az Afd politikusa hangsúlyozta, hogy pártja nem kívánt a második körös szavazás, ezzel pedig a kancellár megválasztásának útjába állni, azonban véleménye szerint a Merz vezette kormány mindenképp instabil lesz, függetlenül az eredménytől.