Külföld
Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra
A csapások mind katonai, mind pénzügyi értelemben meggyengítik az Irán hátszelét élvező húszikat

Az izraeli hadsereg rámutatott, hogy a nyugati fekvésű Hodeida kikötőjét iráni fegyverek szállítására használják. Mindemellett a várostól 50 kilométerre keletre található Badsilban is csapást mértek egy betongyárra, amelyet katonai létesítmények építéséhez használtak a felkelők.
A ynet hírportál szerint a hétfői légicsapás az Egyesült Államokkal összehangolva történt.
A húszik által ellenőrzött el-Maszíra televízió amerikai és izraeli csapásokról jelentett Hodeida kikötője ellen. Badsilban pedig szemtanúk erős robbanásokról számoltak be, mondván, hogy lángokat és füstöt láttak a betongyárból felszállni, ahová több mentőautót is riasztottak. Feltehetőleg áldozatok is vannak.
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.
A rakéta becsapódását követően számos légitársaság hosszabb-rövidebb időre lemondta izraeli járatait.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott fellépést ígért, és közölte, hogy Izrael csatlakozni fog az Egyesült Államokhoz a jemeni húszi csoport elleni fellépésben.