Külföld

Erdő Péter neve egyre gyakrabban merül fel

A bíboros számára nem idegen a globális egyházpolitika

Erdő Péter bíborost is az esélyes pápajelöltek között tartják számon. A konzervatív felfogású bíboros olyan esélyesek között szerepel, mint Luis Antonio Tagle és Matteo Zuppi – írta meg az origo.hu.

Erdő Péter neve egyre gyakrabban merül fel
Erdő Péter konzervatív felfogású, ugyanakkor kiegyensúlyozott és diplomatikus vezető, aki jól ismeri a Római Kúria működését
Fotó: Facebook/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros is azok között van, akiket komolyan számításba vehet a konklávé. Erdő Péter évek óta stabil szereplője a vatikáni háttéregyeztetéseknek, és noha ritkán szerepel a nemzetközi sajtóban, befolyása és megítélése sokkal nagyobb, mint amit a nyilvánosság tükröz – írja a BBC.

Objektum doboz

Erdő Péter konzervatív felfogású, ugyanakkor kiegyensúlyozott és diplomatikus vezető, aki jól ismeri a Római Kúria működését. Jogász végzettsége, korábbi Püspöki Konferenciák Európai Tanácsának elnöki szerepe, valamint a szinódusokon való részvétele mind azt mutatják, hogy nem idegen számára a globális egyházpolitika.

Emellett Közép-Európa képviselete a pápai trónon szimbolikus jelentőségű lenne, különösen egy olyan korban, amikor a világegyház perifériái egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.

Erdőt gyakran tekintik olyan kompromisszumos jelöltnek, aki össze tudja kötni a hagyományőrző és reformpárti irányzatokat.

Több esélyes pápajelölt is van a BBC listáján

Az egyik legismertebb név Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigeteki bíboros, aki hosszú ideig a legkomolyabb esélyesnek számított. Tagle rendkívül népszerű, kiválóan kommunikál a hívekkel, és Ferenc pápa egyik legfontosabb támogatottja volt. Azonban római befolyása csökkent, miután 2022-ben elveszítette a Hitterjesztési Kongregáció vezetői posztját. Ma már kevésbé valószínű, hogy elegendő szavazatot kapna, de neve még mindig ott van a pakliban.

Matteo Zuppi bíboros, Bologna érseke és az olasz püspöki konferencia vezetője a jelenlegi olasz favorit. Karizmatikus, Ferenc pápához hasonlóan szociálisan érzékeny, és erősen kötődik a Sant’Egidio közösséghez, amely a béke és a párbeszéd híve. Pápai békeküldöttként Ukrajnában is tárgyalt, ez tovább növelte ismertségét. Reformpárti, mégis tisztelik a konzervatívabb körök is, ami nagy előny lehet egy megosztott bíborosi testületben.

Pietro Parolin vatikáni államtitkár már évek óta az egyik legismertebb kúriai vezető. Diplomáciai tapasztalata kiemelkedő, de sokan úgy vélik, hogy hiányzik belőle a prófétai karizma. Erőssége ugyanakkor, hogy kiválóan ismeri a Vatikán működését, és képes lehetne stabilizálni az egyházat.

Wilton Gregory, Washington érseke az első afroamerikai bíboros. Szimbolikus jelentősége hatalmas lenne, különösen az amerikai katolikus közösségek szemszögéből.

Christoph Schönborn, a bécsi érsek neve már XVI. Benedek pápa választásakor is felmerült. A Katolikus Egyház katekizmusának egyik szerzője, nagy teológus.

Peter Turkson, ghánai bíboros hosszú ideig Ferenc pápa egyik kedvence volt. A kúrián belüli hatalmi harcok miatt háttérbe szorult, és sokak szerint nem rendelkezik kellő támogatottsággal.

Robert Sarah, guineai bíboros az egyik legkarakteresebb konzervatív hang a Vatikánban. Sokan szeretik szókimondása és hite miatt, de keményvonalas nézetei miatt aligha érne el többséget a konklávén.

Az esélyes pápajelöltek között sorakoznak továbbá: Robert Prevost, Fridolin Ambongo Besungu, Mario Grech, Joseph Tobin, Angelo Scola, Reinhard Marx, Pierbattista Pizzaballa, Marc Ouellet, Jean-Marc Aveline, Charles Maung Bo és Michael Czerny.

Kapcsolódó írásaink

Donald Trump: Szeretnék pápa lenni!

Ā„Nincs különösebb preferenciám, de meg kell mondjam, van egy bíborosunk New Yorkból, aki nagyon jó. Majd meglátjuk, mi lesz” – mondta az amerikai elnök