Külföld
Kínának és Oroszországnak közös tervei vannak a Holdon
Az űrben is élesedik a verseny

A jövőbeni holdbázisok energiaellátására egyre inkább felmerülnek olyan mini atomerőművek tervei, amelyek képesek ellenállni a Hold extrém környezeti körülményeinek. Ilyet a NASA is fejleszt, de Kína is hasonló terveket szövöget.
Jelenleg Kína az oroszokkal tervezi a közös bázis építését, amelyhez egy atomerőművet is csatolnának, hogy biztosítani tudják a Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) folyamatos energiaellátását. A tervekről Pej Csaojü, a Csang-o-8 küldetés vezető mérnöke beszélt, erről az Interesting Engineering számolt be.
A 2028-ban induló Csang’o-8 küldetés kulcsfontosságú Kína űrprogramja számára, mivel előkészíti egy állandó személyzettel ellátott holdbázis létrehozását 2030-ra, és segít felmérni, hogyan lehetne energiaforrást biztosítani a bázis számára.
Pej elmondta, hogy bár az atomenergia egy erős alternatíva, más megoldásokat is mérlegelniük kell.
Kína szerint Oroszország jelentős előnyben van az atomreaktorok űrbe küldése terén, és fontos szereplő lesz a projektben. Az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz 2024-ben bejelentette, hogy 2035-re közösen építik meg az atomerőművet a Holdon.
A cél az ILRS folyamatos energiaellátásának biztosítása és a hosszú távú holdkutatási küldetések lehetővé tétele. Bár Kína még nem erősítette meg hivatalosan a tervet, a fejlemények arra utalnak, hogy Peking erős támogatást nyújt.
A NASA szintén szeretne visszatérni a Holdra.
Az Artemis-program keretében amerikai űrhajósok lépnének ismét a Hold felszínére, és később kutatóbázist építenének a Hold déli pólusán. Ez a terv azonban konfliktust okozhat, mivel Kína is ezen a területen tervezi saját bázisának felépítését – tette közzé a hirado.hu.
A Hold déli pólusa különösen fontos, mivel jelentős mennyiségű vízjeget találtak a területen, amelyet nemcsak a bázis üzemeltetésére, hanem rakéták üzemanyagaként is fel lehetne használni.