Külföld

Állig fel kell fegyverkezni

A holland uralkodó szerint a békét és a biztonságot már nem lehet magától értetődőnek venni

A biztonság érdekébe Hollandiának állig fel kell fegyverkeznie – jelentette ki Vilmos Sándor holland király a hollandiai Limburg tartomány Vredepeel városában található katonai központban tett látogatása során.

Állig fel kell fegyverkezni
Vilmos Sándor holland király
Fotó: AFP/ANP/ANP Mag/Koen van Weel

A NOS holland közszolgálati televízió internetes hírportálján közreadott beszámoló szerint – amit az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál szemlézett – a laktanyában tett látogatása során Vilmos Sándor azt mondta: az ukrajnai háború és a világ más tájain jelentkező konfliktusok bizonyítják, hogy a békét és a biztonságot már nem lehet magától értetődőnek venni.

„Lehet, hogy egy kicsit túlzottan is magától értetődőnek vettük, hogy mindig szabadságban és békében élhetünk” – fogalmazott a holland uralkodó a kaszárnyában, ahol ukrán katonáknak ad képzést a holland hadsereg. Szavai szerint Hollandiának jobban fel kell készülnie egy esetleges konfliktusra és újra fel kell fegyverkeznie.

„Ha nem vagy felkészülve, akkor nem helyesen cselekszel” – fogalmazott Vilmos Sándor, majd hozzátette: a védelmi iparnak újra képesnek kell lenni válaszolnia arra, hogy „a konfliktusok újratermelődnek”.

A hírportál emlékeztetett, a holland uralkodó a transzatlanti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva korábban azt mondta: Európa biztonságának megőrzése érdekében folytatni kell a transzatlanti együttműködést.

„Tovább kell dolgoznunk a transzatlanti barátságon. Ez alapvető fontosságú Európa számára” – fogalmazott Vilmos Sándor, majd hozzátette: ezen az együttműködésen keresztül immáron „nyolcvan éve tartó békét és biztonságot tudhatunk magunkénak”.

Kapcsolódó írásaink