Külföld

„Nyolcórás út a Szentatyához”

Az ezerszámra összegyűlt hívek órákig álltak sorba, hogy Ferenc pápa ravatalához járulhassanak

Nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a Szent Péter-bazilikában felravatalozott Ferenc pápát szerdán.

„Nyolcórás út a Szentatyához”
Ferenc pápa teste nyugszik a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 23-án. A pápa agyvérzésben halt meg – jelentette be a Vatikán órákkal azután, hogy 2025. április 21-én elhunyt a 88 éves reformer, aki áhítatot keltett, de felbőszítette a tradicionalistákat a katolikus egyház élén töltött 12 éve alatt
Fotó: AFP/Tiziana Fabi

A sorba a Szent Péter téren lehetett beállni, ahova csak többszörös biztonsági ellenőrzés után lehetett eljutni. A bazilikába a jubileumra megnyitott szent kapun lehet bejutni, a pápa nyitott koporsója a főoltár előtt áll. A 11 órai kezdésre mintegy 20 ezren gyűltek össze a téren: egyháziak és gyerekes családok, rómaiak és zászlókat lengető argentinok. Többen rosszul lettek a melegben, rajtuk a tér közelében állomásozó mentősök segítettek.

A Szent Péter tér megközelítése is gondot jelent, mivel az oda vezető sugárúton a tömeg szabályos falat alkot. A tömeg irányítása a nap folyamán többször is kudarcba fulladt.

Csütörtökön reggel héttől éjfélig, pénteken reggel héttől este hétig tart nyitva a bazilika. Péntek este nyolc órakor lezárják Ferenc pápa koporsóját.

A pápa szombati temetésének idején kétezer rendőr és csendőr lesz szolgálatban a Szent Péter tér környékén. Katonák is láthatók gépfegyverekkel.

A római repülőtereket működtető hatóság közlése szerint péntektől az utasforgalom növekedésével számolnak, mivel a temetésen résztvevők többsége repülővel érkezik Rómába.

Kapcsolódó írásaink