Külföld

Jordániában is betiltották a Muszlim Testvériséget

Ellenzői szerint a szervezet valójában egy veszélyes terrorista közösség

Jordánia szerdán betiltotta a Muszlim Testvériség, az ország legnagyobb ellenzéki csoportjának működését, vagyonát pedig elkobozta, miután a csoport több tagját szabotázsakcióban való részvétellel vádolták meg – közölte az arab ország belügyminisztere.

Jordániában is betiltották a Muszlim Testvériséget
A Muszlim Testvériség jordániai szimpatizánsai Izrael zászlaját égetik
Fotó: AFP/Khalil Mazraawi

A Jordániában több évtizede törvényes keretek között működő mozgalom, amely több jordániai nagyvárosban is széles körű támogatással bír, nem kommentálta a bejelentést.

Mazen Fraya belügyminiszter elmondta, hogy a csoport minden tevékenységét betiltják, és mindenkit felelősségre vonnak, aki ideológiájukat terjeszti. A tilalmat a mozgalom kiadványaira, valamint irodáinak és ingatlanjainak bezárására és lefoglalására is kiterjesztették – tette hozzá.

A legtöbb arab országban már betiltották az iszlamista Muszlim Testvériség működését. Ellenzői szerint veszélyes terrorista szervezetről van szó, ezzel szemben a mozgalom azt állítja, hogy évtizedekkel ezelőtt nyilvánosan is lemondott az erőszak alkalmazásáról, és békés eszközökkel törekszik egy iszlamista jövőkép megvalósítására.

Kapcsolódó írásaink