Külföld

Világszerte leróják tiszteletüket a pápa emléke előtt

Ferenc pápa a mély hit és a végtelen együttérzés embere volt

Jichák Hercog izraeli államelnök a mély hit és a végtelen együttérzés emberének nevezte a hétfőn elhunyt Ferenc pápát részvétnyilvánító nyilatkozatában.

Világszerte leróják tiszteletüket a pápa emléke előtt
Elnökök, államfők búcsúznak Ferenc pápától
Fotó: AFP/Tiziana Fabi

„Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet a keresztény világ, s különösen az izraeli, a szentföldi keresztény közösségek felé nagy lelki vezetőjük, Őszentsége Ferenc pápa elvesztése miatt” – kezdte nyilatkozatát Hercog.

„Mély hitű és végtelen együttérzéssel teli ember volt, egész életét a szegények felemelésének és a békére való felszólításnak szentelte egy háborgó világban. Teljes joggal nagy jelentőséget tulajdonított a szoros kapcsolatok ápolásának a zsidó világgal, és a vallások közötti párbeszéd előmozdításának, mint az egymás megértéséhez és a kölcsönös tisztelethez vezető útnak” – hangsúlyozta az Izraeli államfő.

„Őszintén remélem, hogy hamarosan meghallgatásra találnak imái a Közel-Kelet békéjéért és a túszok biztonságos hazatéréséért. Emléke legyen áldott és inspiráljon jóságra, egységre és reményre!” – írta az izraeli államelnök.

Ferenc pápa nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a helyzet a palesztinok lakta Gázában, ahol Izrael átfogó hadműveleteket hajt végre, „drámai és elítélendő”, ugyanakkor felszólította a Hamász palesztin terrorszervezetet is az Izraelben elfogott összes túsz szabadon bocsátására, és aggasztónak nevezte a világszerte tapasztalható antiszemitizmus-hullámot.

„Szeretném kifejezni együttérzésemet minden szenvedő izraeli és palesztin iránt. Felszólítom a harcoló feleket, hogy hirdessenek tűzszünetet, engedjék szabadon a túszokat, és segítsenek az éhezőknek, akik egy békésebb jövő után sóvárognak” – mondta beszédében a Vatikánban Ferenc pápa.

Putyin részvétét fejezte ki a pápa halála után

Putyin kiemelkedő embernek nevezte Ferenc pápát, a Kreml úgy fogalmazott, mindig fényes emlékét fogják őrizni – írta meg a ria.ru. Az elhunyt egyházfőnek a katolikus és az ortodox egyház közötti párbeszéd előmozdításában játszott szerepét méltatva fejezte ki részvétét Ferenc pápa halála miatt hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképe

Ilie Bolojan, a többségében ortodox vallású Románia ideiglenes elnöke az alázat és együttérzés, a béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképének nevezte a hétfőn elhunyt Ferenc pápát.

A román államfő Facebook-bejegyzésben együttérzését fejezte ki részvétét Románia és a nagyvilág katolikus hívőinek és mindazoknak, akik számára Ferenc pápa „lelki világítótorony és reményforrás” volt. Bolojan úgy értékelte: az elhunyt egyházfő a román nép közeli barátja volt, aki nagyra értékelte a román nép mély vallásosságát, hite iránti elkötelezettségét.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök Facebook-bejegyzésében azt írta: a kereszténység és az egész emberiség számára szomorú nap Ferenc pápa halálának napja, hiszen általa egy olyan vallási vezető távozott az élők sorából, aki mindig a béke oldalán állt, és szenvedők pártját fogta.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közösségi oldalán felidézte, hogy Ferenc pápa volt az első katolikus egyházfő, aki 2019-es romániai látogatása alkalmával felkereste Csíksomlyót.

„Ma a világ elvesztett egy pásztort. Ferenc pápa volt az első, aki Csíksomlyón járt. Ma távozott – de amit hátrahagyott, az velünk marad. Egy ember, aki a hitet egyszerű szavakkal tette érthetővé, és az irgalmat tette a legnagyobb erénnyé. Ma nemcsak a katolikus világ gyászol, hanem mindenki, aki egy csendes hangra vágyott ebben a fülsértő hangoskodásban. Nyugodjon békében!” – írta Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke.

Ferenc pápa 2019-ben tett háromnapos apostoli látogatást Romániában, ahol Daniel román ortodox pátriárkával találkozott, imát mondott az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálisban, majd egyházmegyéjükben kereste fel a romániai katolikus közösségeket.

Ferenc pápa volt az első katolikus egyházvő, aki Erdélybe látogatott. A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket 2019. június 1-én a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben kereste fel, Balázsfalván pedig hét román vértanú görög katolikus püspököt avatott boldoggá.

Amerikai, olasz, spanyol, ír, német reagálások

A hétfőn 88 éves korában elhunyt Ferenc pápát „szerető keresztények millióira” utalt részvétüzenetében JD Vance amerikai alelnök, akit a katolikus egyházfő éppen előző nap fogadott a vatikáni Szent Márta-házban lévő rezidenciáján.

„Teljes szívemmel a világ keresztényeinek millióival vagyok, akik szerették őt. Örülök, hogy láthattam őt tegnap, még ha szemmel láthatóan nagyon beteg volt is” – írta az X közösségi portálon a jelenleg Indiában tartózkodó amerikai alelnök.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök mély fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa elhunytát követően.

„Nagy ember és nagy pásztor volt, és mi ebben az irányban haladunk tovább. Megváltoztatta a béke irányát” – írta közleményében Giorgia Meloni. „Abban a kiváltságban volt részem, hogy javamra volt a barátsága, a tanácsai és tanításai, amelyek sohasem hiányoztak a megpróbáltatás és a szenvedés pillanataiban” – olvasható a miniszterelnök sajtószolgálata által közzétett közleményben.

Sergio Mattarella olasz államfő mély személyes fájdalmát fejezte ki közleményében, és hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa mindig is tájékozódási pont volt a számára.

Michael Martin ír miniszterelnök az elhuny pápa emléke előtt tisztelegve „a modern világban az igazság bajnokának”, „a szegények és elnyomottak védelmezőjének” nevezte Ferenc pápát.

„Ferenc pápa a szegények, a társadalom szélére sodródottak és az elnyomottak szószólója volt” – írta Michael Martin az X-en.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X-en fájdalmát fejezte ki, és üdvözölte az elhunyt egyházfőnek „a béke, a társadalmi igazságosság és legsérülékenyebbek iránti elkötelezettségét”.

„Mély örökséget hagy maga után. Nyugodjék békében!” – tette hozzá.

Friedrich Merz német kancellárjelölt „mély szomorúságának” adott hangot Ferenc pápa halála miatt, és tisztelgett egy olyan ember emléke előtt, akit „az alázat és az Isten irgalmába vetett hit vezérelt”. Az politikus az X közösségi hálózaton azt írta: az emberek Ferenc pápára „fáradhatatlan elkötelezettségéről” fognak emlékezni, elkötelezett volt „a legkiszolgáltatottabbak, az igazságosság és a megbékélés iránt”.

Olaf Scholz német kancellár a „gyengébbek védelmezőjének” és a „megbékélés emberének” nevezte a hétfőn elhunyt katolikus egyházfőt. „Ferenc pápával a katolikus egyház és a világ a gyengék szószólóját, egy kiengesztelőt és egy melegszívű embert veszített el” - írta az X-en közzétett bejegyzésében. „Nagyra értékeltem, hogy tisztán látta az előttünk álló kihívásokat. Együttérzésemet fejezem ki a híveknek világszerte” - fogalmazott a leköszönő kancellár.

Az argentin elnök az argentin pápa „fáradhatatlan harcát” méltatta

Sajnálatát fejezte ki Ferenc pápa hétfőn bekövetkezett halála miatt Javier Milei argentin elnök, kiemelve az egyházfő „fáradhatatlan harcát a fogantatásból eredő életért” és azon szándékát, hogy „józan mértékletességet vezessen be a Szentszéken”.

Közleményében az államfő emlékeztetett arra, hogy Jorge Mario Bergoglio az első argentin volt, akit a katolikus egyház élére választottak 2013-ban, és ezt az egyházat „az Isten oltalmába ajánlva és szeretettel irányította a Vatikánból”.

Milei az X-en közzétett bejegyzésében megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismerhette a pápát, és személyesen megtapasztalhatta jóságát és bölcsességét.

Nyolcvannyolcszor kondultak meg a párizsi Notre-Dame harangjai

Nyolcvannyolcszor kondultak meg a párizsi Notre-Dame harangjai hétfő délelőtt 11 órakor, ezzel búcsúztatva a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápát.

A Notre-Dame-ban délben mise kezdődött, amelyet 18 órakor egy másik követ, majd 19 óra körül imavirrasztást tartanak a pápa tiszteletére. A katedrálisban kihelyezték az elhunyt pápa nagyméretű portréját.

Az elsők között reagáló Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy a katolikus egyházfő mindig „a legkiszolgáltatottabbak és a leggyengébbek oldalán állt”. Az államfő az Indiai-óceánon található Mayotte szigetén, Franciaország tengerentúli megyéjén tett látogatásán kijelentette: Ferenc pápa halálával egy olyan embert vesztett el a világ, aki „hivatásában egész életében a nagyobb igazságosságért és az emberiség egy fontos eszméjéért, a testvéri emberségért küzdött”.

Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a székesegyház előtt, ahol a turisták sorban állnak a bejutásra várva, sokan nem tudtak Ferenc haláláról. Mások okostelefonjukról értesültek a pápa haláláról, és a hír általában sokkolóan hatott a tömegre.

Anne Hidalgo párizsi polgármester bejelentette, hogy hétfő este leoltják az Eiffel-torony díszkivilágítását az elhunyt Ferenc pápa tiszteletére. A politikus hozzátette: javasolni fogja, hogy Párizsban nevezzenek el egy közteret a pápáról.

A szocialista polgármester sajtóközleményében méltatta Ferenc pápa „elköteleződését egy olyan egyház iránt, amely a legkiszolgáltatottabbak felé fordul”, valamint azt a törekvését, hogy „az ökológiát a spirituális és szociális gondok középpontjába helyezte”, és kiállt a „menekültek befogadásáért”.

Haim Korsia francia főrabbi közleményében méltatta Ferenc pápa elköteleződését az antiszemitizmus elleni küzdelem iránt, és ezen túlmenően olyan embernek nevezte, aki „bizalmi kötelékeket teremtett az egész világon”.

Ferenc pápa halála „olyan pillanat, amely az egész világot megérinti” – idézte a főrabbit az AFP.

„Tegnapi utolsó beszéde erős és határozott emlékeztetés volt az egyház elköteleződésére az antiszemitizmus elleni küzdelem mellett” – tette hozzá.

Ferenc pápa öröksége egy igazságosabb, békésebb és együttérzőbb világ felé vezet minket

Találjanak vigaszt abban a gondolatban, hogy Ferenc pápa öröksége egy igazságosabb, békésebb és együttérzőbb világ felé vezet minket! – írta az Európai Bizottság elnöke az X-en hétfőn.

Ursula von der Leyen hozzátette: a pápa „alázata és a rászorulók iránti tiszta, őszinte szeretete milliókat érintett meg – messze túl a katolikus egyház határain. Együtt érzek mindazokkal, akik mélyen átélik ezt a veszteséget.”

III. Károly hitvesével, Kamillával együtt nemrégiben látogatást tett Ferenc pápánál

III. Károly király a Buckingham-palota által ismertetett megemlékezésében úgy fogalmazott: a szívére nehezedő gyász súlyát enyhíti valamelyest, hogy Ferenc pápa még el tudta juttatni húsvéti üdvözletét az egyházhoz és a világhoz, amelyet egész életében odaadóan szolgált. A brit uralkodó szerint a néhai egyházfő fáradhatatlan elkötelezettséget tanúsított minden hívő, valamint a mások megsegítéséért dolgozó jóakaratú emberek iránt.

A király együttérzéséről biztosította a katolikus egyházat és mindazokat, akiknek világszerte példamutatásként szolgált Ferenc élete.

Kapcsolódó írásaink