Külföld
Dél-Korea a nyár elején választ elnököt
Az előre hozott választásra Jun Szogjol államfő elmozdítása miatt van szükség

A kormányfő az érintett kormányhivatalok és a választási bizottság szoros együttműködését sürgette annak érdekében, „hogy a választás minden eddiginél tisztességesebb és átláthatóbb legyen”.
A kampány várhatóan május 12-én kezdődik. Az első közvélemény-kutatási eredmények szerint a választás legnagyobb esélyesének I Dzsemjongot, az ellenzéki Demokrata Párt korábbi vezetőjét tartják, aki a 2022-es elnökválasztáson csak hajszállal maradt alul Jun Szogjollal szemben.
A súlyos belpolitikai válság azzal kezdődött, hogy Jun december 3-án szükségállapotot hirdetett ki arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát megbénító, „szégyentelenül Észak-Korea-barát, államellenes erőket”.
A szükségállapot azonban mindössze néhány óráig tartott, mert a parlament megszavazta annak feloldását, majd az elnök elleni alkotmányos vádemelési eljárást is, amelynek során Junt felfüggesztették.
Az államfőt végül az alkotmányos hatáskörök megsértése és politikai válság kirobbantása miatt április 4-én menesztette az alkotmánybíróság, Az új elnök a megválasztása után azonnal elfoglalja hivatalát.