Külföld

Tovább vizsgálódik az ENSZ

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken elfogadott határozatával egy évvel meghosszabbította a 2022 óta Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűntettek feltárásával foglalkozó Független Nemzetközi Vizsgálóbizottság (IICI) munkáját.

Tovább vizsgálódik az ENSZ
Nem szűnnek a harcok… (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Mykola Miakshykov

A határozatot 25 támogató szavazattal fogadta el a testület 18 tartózkodás mellett, valamint négy ország, Burundi, Kína, Etiópia és Szudán ellene szavazott. A dokumentumban a tanács felszólítja egyúttal Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget az emberi jogok ukrajnai megsértésének és visszaéléseinek, valamint kéri az orosz csapatok „gyors és ellenőrizhető” kivonását az országból.

A határozatban követeli továbbá a testület, hogy Oroszország azonnal hagyjon fel civilek – köztük gyermekek – Oroszországba és Fehéroroszországba történő kényszer-áttelepítésével és jogellenes elhurcolásával, valamint az ukrán hadifoglyok és helyi lakosok kivégzésével, illetve az ukrajnai megszállt területeken élőknek az orosz hadseregbe történő besorozásával.

A dokumentum szövegében a világszervezet emberi jogokat felügyelő szerve „megerősíti határozott elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása, politikai függetlensége, egysége és területi integritása mellett annak nemzetközileg elismert határain belül”. A határozatot támogató országok között szerepelt Spanyolország, Franciaország, Chile, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Németország, Japán, Svájc és Hollandia, míg Brazília, Kuba, Dél-Afrika és Kolumbia például tartózkodott.

Kapcsolódó írásaink