Külföld

Magatartási kódexet vezet be a bevándorlók számára a svéd kormány

Akik Svédországba érkeznek, és bűncselekményeket követnek el, vagy nem tartják be az általános viselkedési szabályokat, azoknak távozniuk kell

Viselkedési kódex bevezetését tervezi a svéd kormány a bevándorlók számára, és azokat, akik megszegik a szabályokat, ki fogják utasítani az országból – jelentette be kedden Johan Forssell bevándorlási ügyekért felelős miniszter.

Magatartási kódexet vezet be a bevándorlók számára a svéd kormány
A svédországi bevándorlóknak magatartási kódex betartása lesz kötelező, akik a szabályokat megszegik, kitoloncolják (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/TT Agency/Henrik Montgomery

A kódex bevezetését a miniszter azzal indokolta, hogy a svéd állampolgároknak a bevándorlási politikába vetett bizalma ma már megköveteli, „hogy akik Svédországba érkeznek, és bűncselekményeket követnek el, vagy nem tartják be az általános viselkedési szabályokat, azoknak távozniuk kell”.

A konkrét problémákról szólva pedig azt mondta, hogy a bűncselekmények és szabálysértések mellett az „életmódbeli hiányosságokból” adódó cselekmények elkövetése is megalapozhatja a kiutasítást. Ezek közül a szociális juttatásokkal való visszaélést, az eladósodást, a kábítószer-függőség okozta közrendzavarást és az ország „biztonságát veszélyeztető” cselekményekre való felhívást, illetve a terrorizmus pozitív színben való feltüntetését emelte ki.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy meglátása szerint „a Svédországba érkezők túlnyomó többsége becsületes ember aki egyszerűen csak jobb életet szeretne magának és családjának, tehát dolgozni akar és meg akar tanulni svédül”.

John Stauffer, a Civil Rights Defenders nevű jogvédő szervezet jogásza kedden bírálta a törvényjavaslatot, amely véleménye szerint „sértené a törvény előtti egyenlőséget”.

Kapcsolódó írásaink