Külföld

Ferenc pápa a kórház erkélyéről szólt a tömeghez

Hatalmas örömmel fogadták a katolikus hívek Ferenc pápát, aki vasárnap több mint öt hét után először jelent meg a nyilvánosság előtt, és a Gemelli-kórház erkélyéről integetett az embereknek, és felemelte a hüvelykujját, hogy jelezze, jól van.

Ferenc pápa  a kórház erkélyéről szólt a tömeghez
Ferenc pápa a Gemelli-kórház teraszáról üdvözölte híveit, mielőtt kiengedték a tüdőgyulladás miatt öt hétig tartó kórházi kezelés után Rómában, 2025. március 23-án. A pápa ma elhagyja a kórházat, és visszatér vatikáni rezidenciájára, ahol „legalább két hónapot” tölt majd gyógyulással
Fotó: AFP/Filippo Monteforte

Bár a pápa törékenynek tűnt, és nehezen beszélt, köszönetet mondott a kórház előtt várakozó tömegnek, külön megszólított és megáldott egy nőt, aki virágot tartott a kezében.

A felvételeken úgy tűnt, hogy a legfőbb katolikus vezető elég erőtlen, nehezen emeli a karját, ugyanakkor a rá jellemző, joviális mosollyal reagált a megjelenését követő, kitörő örömre.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a pápa orvosai szombaton jelentették be, hogy a Szentatya vasárnap elhagyhatja a kórházat, ahol öt héten át kezelték kétoldali tüdőgyulladással.

Kapcsolódó írásaink