Külföld

„A világ legnagyobb humanitárius katasztrófája”

A szudáni hadsereg szombaton bejelentette, hogy több kulcsfontosságú épületet visszafoglalt a főváros, Kartúm belvárosában a kormány ellen lázadó Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) fegyvereseitől, köztük az ország jegybankját.

„A világ legnagyobb humanitárius katasztrófája”
A szudáni hadsereg március 21-én visszafoglalta az elnöki palotát Kartúmban, súlyos csapást mérve a félkatonai erőkre, amelyek dróntámadásokkal válaszoltak, ezekben megöltek egy híradós stábot és katonákat
Fotó: AFP

Nabil Abdullah, a hadsereg szóvivője azt közölte, hogy a katonák több száz, menekülni próbáló lázadóval végeztek az éjszaka kibontakozó harcokban. Pénteken a hadsereg már visszafoglalta az elnöki palotát az RSF-től, amely válaszul halálos áldozatokkal is járó dróntámadást intézett az épület ellen.

Bár a fontos fővárosi épületek visszaszerzése komoly előnyt jelent a szudáni kormány számára, az RSF még mindig nem hagyta el teljesen Kartúmot, sem a szomszédos, Kartúm „ikervárosaként” is emlegetett Omdurmánt, valamint Nyugat-Szudánt is ellenőrzése alatt tartja, ahol a hadsereg az utolsó Dárfúr régióbeli erősség, el-Fásir meghódításáért küzd.

Mindkét fél fogadkozott, hogy folytatja a harcot az ellenőrzésükön kívül eső területek elfoglalásáért. A béketárgyalásokra irányuló erőfeszítések nem vezettek eredményre.

Az afrikai országban 2023 áprilisában robbant ki a hadsereg és az RSF lázadói között fegyveres konfliktus, és rendszeresek a civilek és kórházak elleni támadások is.

Az ENSZ szerint a szudáni helyzet jelenleg a világ legnagyobb humanitárius katasztrófájának tekinthető: a harcokban több tízezren vesztették életüket, és több mint 12 millióan menekültek el otthonaikból.

Kapcsolódó írásaink