Külföld
Szijjártó Péter üdvözölte a Kirgizisztán és Tádzsikisztán közötti határvita lezárását

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kirgiz kollégájával, Zseenbek Kulubajevvel folytatott telefonhívását követően arról számolt be, hogy Közép-Ázsiában régóta feszültséget jelent a Kirgizisztán és Tádzsikisztán közötti határvita, azonban a két ország vezetőinek most sikerült megállapodniuk ennek lezárásában.
Üdvözölte ezt a bölcs döntést, amellyel egy újabb feszültséggóc szűnt meg, ez pedig hozzájárul a térség, és ezáltal az egész világ biztonságának javulásához.
„Örömteli, hogy az azeri–örmény békemegállapodás szövegének véglegesítése után a kirgiz-tádzsik határvitát is átadhatjuk a múltnak” – hangsúlyozta.
„Reméljük, hogy a következő békemegállapodás már az ukrajnai háború vonatkozásában jön létre” – tette hozzá Szijjártó Péter.