Külföld
Az EU további húszmilliárd eurós csomaggal támogatná Ukrajnát
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a háború fokozása a cél

Az államtitkár leszögezte: a magyar álláspont továbbra is az, hogy szorgalmazzák az amerikai kezdeményezést, és segítsék, hogy a fegyverszünet és a békemegállapodás minél hamarabb létrejöjjön.
Illés Boglárka megemlítette azt is, hogy az ukrán külügyminiszter szerint a kárpátaljai magyarság helyzete mesterséges probléma. Elmondta, vannak olyan külügyminiszterek, akik ezt a kijelentést támogatják, és elvitatják Magyarország jogát, hogy véleményt fogalmazzon meg a kárpátaljai őshonos magyar nemzeti kisebbségek ügyében.
E külügyminiszterek szerint nem a magyaroknak van joguk erről állást foglalni, hanem az Európai Bizottság valamely intézménye fogja kimondani, hogy a kárpátaljai magyarság jogfosztott helyzetben van-e már több mint tíz éve vagy sem – emelte ki az államtitkár. Úgy fogalmazott, akik így gondolják, azok „az észszerűség és a józanság határain már messze túl vannak”.
Illés Boglárka szerint a jenlegi EU-s vezetők a valós problémákról nem akarnak tudomást venni, és „vélt sérelmekből akarnak politikát csinálni”, és ennek olyan típusú következményei vannak, amelyek egész Európa biztonságát és gazdaságát negatívan befolyásolhatják.
Hangsúlyozta: velük szemben a patrióták azok, akik a közeljövőben, de közép- és hosszú távon mindenképpen vissza tudják vezetni Európát a gyökereihez, valós problémákról tudnak beszélni, és az emberek a képviseletet bennük fogják megtalálni.
Ukrajna uniós tagságáról azt mondta, a kormány számít a magyar emberek véleményére, és a véleménynyilvánító szavazáson a magyaroknak lesz lehetőségük arról dönteni, hogy Ukrajna európai uniós tagságát támogatják-e vagy sem.