Külföld

Belgrád inkább tartózkodik

Szerbia visszavonja az Ukrajnáról szóló oroszellenes állásfoglalás mellett leadott szavazatát

Belgrád visszavonta az ukrajnai konfliktusról szóló oroszellenes ENSZ-határozat mellett leadott szavazatát – jelentette ki Marko Djurić szerb külügyminiszter a NIN-nek adott interjúban.

Belgrád inkább tartózkodik
Marko Djurić szerb külügyminiszter felháborítónak nevezte az esetet
Fotó: AFP/Pool/Michael Buholzer

„Szerbia ENSZ-képviselete az ENSZ titkárságán megváltoztatta a »tartózkodás«-ra vonatkozó döntését, és ezzel lezárult ez a kérdés” – mondta Djurić.

Korábban Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, hogy hiba volt Belgrádnak az Ukrajnáról szóló oroszellenes határozat megszavazása az ENSZ-közgyűlésben. A politikus hangsúlyozta, hogy az országnak tartózkodnia kellett volna a szavazástól, ahogyan más határozatok esetében is történt.

Az ENSZ Közgyűlése február 24-én hagyta jóvá az oroszellenes szöveget, amely azt követelte, hogy Moszkva „azonnal, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki minden fegyveres erejét Ukrajna területéről”. Összesen 93 ország támogatta, 18 állam, köztük Kína, Irán és Fehéroroszország ellenezte, 65 ország pedig tartózkodott.

Kapcsolódó írásaink