Külföld

Szerbiai tüntetések: először támadtak a csendőrök gumibottal a diákokra

A szerb csendőrség rohamfelszerelésben, pajzsokkal és gumibotokkal lépett fel a Belgrádban tüntető diákok ellen hétfő éjjel – ez volt az első alkalom, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak az immár három hónapja tartó tiltakozások során – írja a Hirado.hu.

Szerbiai tüntetések: először támadtak a csendőrök gumibottal a diákokra
A csendőrség előrenyomult a sárga mellényt viselő diákrendfenntartók felé, pajzsokkal szorították őket hátrébb, néhányukat pedig gumibotokkal ütöttek meg
Fotó: Anadolu via AFP/Filip Stevanovic

A diákok a szerb közszolgálati televízió (RTS) székházánál tartottak 24 órás demonstrációt, miután az egyik ott dolgozó újságíró csőcseléknek nevezte őket Aleksandar Vucic szerb elnök egyik interjúja során.

A csendőrség előrenyomult a sárga mellényt viselő diákrendfenntartók felé, pajzsokkal szorították őket hátrébb, néhányukat pedig gumibotokkal ütöttek meg. Az egyenruhások erőszakkal törték át a diákok sorfalát, majd a tévé épületének hátsó bejárata előtti parkolóban alakítottak ki kettős védelmi vonalat, miközben a diákok azt skandálták, hogy „Tegyétek le a pajzsokat!”, és sípokkal tiltakoztak.

A csendőrök ezután rohammal áttörték a bejáratnál gyülekező diákok sorfalán, és behatoltak az RTS székházába. Aleksandar Vucic szerb elnök az elmúlt napokban többször is figyelmeztetett arra, hogy erőszak várható a március 15-re, szombatra tervezett, következő tömegtüntetésen Belgrádban. A mostani események felerősíthetik az aggodalmakat a hétvégi demonstrációk kimenetelét illetően.

A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előteteje november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki főügyészség pedig a felújítás során elkövetett, esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek.

Kapcsolódó írásaink