Külföld

Von der Leyen már nem bízik Trumpban

Az Európai Bizottság elnökének fogalma sincs, mikor fog találkozni az amerikai elnökkel

Az Egyesült Államok továbbra is Európa szövetségese marad – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap a második hivatali idejének első 100 napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón – közölte a Politico.

Von der Leyen már nem bízik Trumpban
Von der Leyen
Fotó: NorthFoto

Von der Leyen ezt azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy Washington úgy döntött, leállítja az Ukrajnának nyújtott támogatásokat.

Az EU vezető tisztségviselője ennek ellenére nem veszi fel az Egyesült Államokat azon „hasonlóan gondolkodó” országok listájára, amelyekkel szerinte Európa mélyebb partnerségre léphetne, ehelyett Kanadát, Norvégiát és Nagy-Britanniát említette.

„A nehezebb úton megtanultuk, hogy a túlzott függőségek, illetve a sebezhetőség és a zsarolás elkerülésének legjobb módja, ha olyan partnerektől szerezzük be a szükséges termékeket, akikben megbízunk” – idézte az EB elnökét a Politico.

Von der Leyent arról is kérdezték, tervez-e találkozni Trumppal a közeljövőben. „Úgy gondolom, hogy lesz egy személyes találkozónk, amikor eljön az ideje, és jelenleg ez a helyzet” – mondta.

Az EU újonnan mintegy 800 milliárd eurót kíván költeni védelmi iparára, és azt mondta, hogy az Európából beszerzett katonai felszerelések arányát „fokozatosan” növelni kell. Jelenleg az EU nagymértékben függ az Egyesült Államokban gyártott fegyverektől.

Kapcsolódó írásaink