Külföld
Tárgyalások folynak lőszergyárak létesítéséről
Kész tervek vannak a beruházás méreteit és az alkalmazottak számát illetően

A kis kaliberű lőszergyárra már megvan a befektető és a helyszín is. Kész tervek vannak a beruházás méreteit és az alkalmazottak számát, valamint azt illetően is, hogy hány millió lőszert gyártanának ott – mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a részletekről nem beszélhet. A nagy kaliberű lőszergyárról még folynak a tárgyalások – tette hozzá.
Ami a védelmi kiadásokat illeti, elmondta: Horvátország idén elérte a NATO által kitűzött, kétszázalékos védelmi költségvetési célt, de ez nem lesz elég. Az elkövetkező időszakban reálisan elérhetjük a 3,5 százalékot – magyarázta.
Kiemelte: el kell kezdeni beruházni az olyan tudásba, tudományba és technológiákba, amilyeneket a világ összes konfliktusában alkalmaznak.
„Van olyan tudás, amit csak Ukrajnától vehetünk át. Mi ezt tesszük” – fogalmazott, hozzátéve: Zágráb nemcsak a kész felszerelések és fegyverek beszerzésére összpontosít, hanem a saját gyártásra is.
„Az uniós forrásokat fogjuk felhasználni védelmi képességeink fejlesztésére” – húzta alá.
Ami a tankokat illeti, elmondta: a Slavonski Brodban található Djuro Djakovic horvát vállalat 2020 óta nem gyárt harckocsikat.
„Horvátország a NATO tagja, és el kell távolodnia a keleti technológiától. Nincs több rakétánk az általunk használt harckocsikhoz” – mondta, hangsúlyozva, hogy a régi tankokat Leopard 2A8-asokra cserélik.
A hajógyártással kapcsolatban kiemelte: a szövetségesek készen állnak arra, hogy a horvát hajógyárak korvett hadihajókat gyártsanak.