Külföld
„Szeretném megismételni Ukrajna elkötelezettségét a béke mellett”
Kanosszát járt az ukrán elnök – Az ásványi anyagokról és a biztonságról szóló megállapodást Kijev kész bármikor aláírni, közölte Zelenszkij

Zelenszkij úgy fogalmaz, hogy kész gyorsan tenni a háború befejezéséért, hogy az első lépések közé a foglyok szabadon bocsátása, a tengeri és a légicsapások szüneteltetése – a rakéták, a nagy hatótávolságú drónok, az energetikai és egyéb polgári infrastruktúrára irányuló bombák repülési tilalma –, ha Oroszország is megteszi ugyanezt. „Ezután nagyon gyorsan akarunk haladni a következő szakaszokon, és az Egyesült Államokkal együttműködve egy erős végső megállapodásban akarunk létrehozni” – szögezte le.
Zelenszkij posztjában a következőket is tudatta: „Nagyra értékeljük, hogy Amerika milyen sokat tett azért, hogy Ukrajna megőrizze szuverenitását és függetlenségét. És emlékszünk arra a pillanatra, amikor a dolgok megváltoztak, amikor Trump elnök Javelinekkel látta el Ukrajnát. Hálásak vagyunk ezért.”
„A pénteki washingtoni találkozónk a Fehér Házban nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. Sajnálatos, hogy így történt. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat. Szeretnénk, ha a jövőbeni együttműködés és kommunikáció konstruktív lenne.”
Ami az ásványi anyagokról és a biztonságról szóló megállapodást illeti, Ukrajna kész azt bármikor és bármilyen megfelelő formában aláírni. Ezt a megállapodást a nagyobb biztonság és a szilárd biztonsági garanciák felé tett lépésnek tekintjük, és őszintén remélem, hogy hatékonyan fog működni, emelte ki posztjában Zelenszkij.