Külföld

Izrael kész a tűzszünet második fázisára

Elutasítják a megállapodás megszegésének vádját

Izrael kész a radikális iszlamista Hamász palesztin terrorszervezettel kötött tűzszünet második fázisának végrehajtására, aminek feltétele az összes túsz szabadon engedése és a Gázai övezet teljes demilitarizálása – idézte kedden Gideon Szaár izraeli külügyminisztert Jeruzsálemben a Times of Israel című helyi lap.

Izrael kész a tűzszünet második fázisára
Gideon Szaár szerint a Hamász sértette meg az egyezményt azzal, hogy elpocsékolta a segélyszállítmányokat
Fotó: Anadolu via AFP/Mostafa Alkharouf

„Készek vagyunk folytatni a második fázissal” – jelentette ki Szaár újságíróknak nyilatkozva. Egyben elutasította azt, hogy Izrael megsértette volna a tűzszüneti megállapodást azzal, hogy nem lépett tovább a második fázisba. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szakaszok között nincsen „automatizmus” és szerinte a Hamász sértette meg az egyezményt azzal, hogy rátette a kezét a Gázai övezetbe érkező segélyszállítmányok zömére.

Szaár - hivatala közlése szerint – beszélt arról is, hogy a Hamász számára időközben a humanitárius segélyek váltak a fő bevételi forrássá. Mint mondta, a forrásokat a Hamász terrorista célokra fordítja.

Szemtanúk beszámolói szerint bandák és a Hamász fegyveresei több alkalommal is fosztogatták a segélyszállítmányokat a Gázai övezetben, magas áron tovább adva a lopott holmit.

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet már korábban elutasította Izraelnek azt a javaslatát, hogy „hosszabbítsák meg” a gázai tűzszünet szombaton lejárt első szakaszát és a második szakasz haladéktalan végrehajtását követelte. Izrael képviselői ugyanis pénteken Kairóban terjesztették elő azt a javaslatot, hogy az első szakaszt hat héttel hosszabbítsák meg.

Szaár mindemellett nem kommentálta azt az izraeli sajtóértesülést, miszerint Izrael 10 napos határidőt szabott volna az erre vonatkozó tárgyalásoknak, máskülönben újraindítja a harcokat. „Ha akarjuk, megtesszük” – fogalmazott a külügyminiszter.

Kapcsolódó írásaink