Külföld

Musk szerint hamarosan levelet kapnak a kormányzati dolgozók

A milliárdos szerint amennyiben nem tetszik a levél tartalma, úgy nyugodtan felmondhatnak az érintettek

Elon Musk, a kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) vezetője szerint nemsokára minden hivatali dolgozó kap egy levelet, amely szerint be kell számolniuk a múlt heti munkájukról öt pontban – írja a Lenta.

Musk szerint hamarosan levelet kapnak a kormányzati dolgozók
Elon Musk levelet ír a kormányzati hatékonysági hivatal dolgozóinak
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Chip Somodevilla

Musk szerint ha valaki nem válaszol a levélre, azt felmondásként értékeli majd. A szakszervezetek vezetői azonban nem repesnek az örömtől, miután szerintük a miliárdosra senki nem szavazott, az pedig nem járja, hogy kormányzati dolgozóknak kell bizonygatniuk, hogy munkájuk értékes egy ilyen ember számára.

A levélben egyébként nem kell titkos vagy érzékeny adatokat megosztani, pusztán csak öt olyan pontot megfogalmazni, ami a múlt heti munkájukat összefoglalja. A levelet pedig a közvetlen felettesüknek kell címezni.

Kapcsolódó írásaink

Zelenszkij retteg

ĀHa Kijev nem ad választ, egész Ukrajnának meg kell fizetnie az árát