Külföld

Nehéz lesz a vita a védelmi költségek növeléséről a NATO-ban

Nehéz vita vár a NATO tagországokra arról, hogy milyen mértékben emelkedjenek a védelmi kiadások, és hogy milyen ütemben lehetséges elérni ezt a növelést – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő Pozsonyban, miután fogadta Mark Ruttét, az észak-atlanti szövetség főtitkárát csütörtökön.

Nehéz lesz a vita a védelmi költségek növeléséről a NATO-ban
Peter Pellegrin: Nehéz lesz a vita a védelmi költségek növeléséről a NATO-ban
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Nikos Oikonomou

A szlovák államfő hangsúlyozta: nem mindegy, hogy mire lesznek felhasználva a védelmi kiadások, mert – mint mondta – azok 20 százalékát a korszerűsítésre kellene költeni.

„Szlovákiában a védelmi kiadások 35 százalékát a korszerűsítésre költjük és nem csak a hadsereg fenntartására és működtetésére” – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Hozzátette: Szlovákia számára nem csak a védelmi kiadások növelése, hanem a modernizációra szánt eszközök arányának növelése is fontos lesz.

Peter Pellegrini megjegyezte: terítékre kell kerülnie annak a kérdésnek is, hogy a védelmi kiadások milyen hányada mehet az úgynevezett kettős felhasználású projektek finanszírozására. A védelmi erők képességeinek szükségszerű fejlesztésével kapcsolatban rávilágított: készen kell állni a külső nyomások elhárítására és amikor ezekről van szó, nem csak a háborúra, hanem az illegális migráció masszív hullámaira vagy a terrorizmusra is kell gondolni.

Mark Rutte a találkozó után nyilatkozva azt mondta, hogy a NATO-nak „gyors és radikális” változásokon kell átesnie ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a jelenlegi kihívásokkal. Ezzel összefüggésben a NATO tagországok védelmi kiadásainak „jelentős” emelésére és az európai hadiipar kapacitásainak megerősítésére szólított fel. A NATO vezetője szerint a tagországok védelmi kiadásait „jóval” a GDP három százaléka fölé kellene emelni, s úgy vélte: az ehhez vezető folyamatnak, az időtartamot tekintve, ambiciózusnak kell lennie.

A találkozó után Peter Pellegrini az ukrajnai béke megteremtését célzó folyamatokról is beszélt. Ezzel kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajnában a tartós békét nem lehet megteremteni bizonyos olyan biztonsági garanciák nélkül, amelyekért az Európai Unió (EU) lenne a felelős. Kifejtette: véleménye szerint az EU-nak igényt kellene tartania arra, hogy helyet kapjon a béketárgyalások asztalánál és a tárgyalásokhoz hozzájáruljon saját indítványaival is.

„Meggyőződésem, hogy az unió magabiztos fellépéssel és saját indítványokkal hozzájárulhat a tartós békéhez és a további háborús konfliktusok megelőzéséhez. Ehhez az EU-nak is ott kell lennie a tárgyalóasztalnál” – idézte a szlovák hírügynökség Peter Pellegrini kijelentését, aki aláhúzta: az uniónak nem kellene arra várnia, hogy valaki meghívja a tárgyalóasztalhoz, hanem önmagának kellene indítványoznia azt, mert ha erre nem kerít sort, akkor a békefeltételeket nélküle fektetik le.

Kapcsolódó írásaink