Külföld
„Európa volt a legjóságosabb a háborúban”
Ursula von der Leyen elmondta, készek még többet segíteni

Az uniós bizottság a találkozót követően közleményt adott ki, amely szerint Ursula von der Leyen azt mondta az amerikai különmegbízottnak, hogy az Európai Unió teljes mértékben kiveszi a részét az Ukrajnának nyújtott katonai segítségből, és kész még többet tenni.
Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU jelentős szerepet játszik Ukrajna pénzügyi stabilitásának és védelmének biztosításában, ez idáig összesen 135 milliárd eurós kötelezettségvállalással, amely – a közlemény szerint – több, mint bármely más szövetséges által biztosított támogatás. Az uniós 52 milliárd dollárt kitevő katonai segély megegyezik az Egyesült Államok hozzájárulásával – húzta alá az uniós bizottság elnöke.
„Az Európai Unió teljes mértékben kiveszi a részét az Ukrajnának nyújtott katonai segítségből, és kész még többet tenni” – fogalmazott.
Von der Leyen felvázolta az Európai Unió terveit a védelmi termelés és a védelmi kiadások növelésére vonatkozóan, az európai és az ukrán katonai képességek megerősítése érdekében. Megerősítette az EU elkötelezettségét az „igazságos és tartós béke” mellett, majd megismételte, hogy minden békét célzó határozatnak tiszteletben kell tartania Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi egységét erős biztonsági garanciák szavatolása mellett. Kifejezte azt is, hogy az EU hajlandó partnerségre lépni az Egyesült Államokkal a vérontás megszüntetése és az igazságos és tartós béke megteremtése érdekében Ukrajna számára, majd világossá tette: „ez most kritikus pillanat” – áll az uniós bizottság közleményében.