Külföld
„Trump térdre akarja kényszeríteni forradalmunkat”
Teherán nem akar háborút

Maszúd Peszeskján egyúttal megkérdőjelezte az Egyesült Államok őszinteségét a Teheránnal folytatandó megbeszélések ügyében, rámutatva arra, hogy Washington mindeközben továbbra is ragaszkodik szankciós politikájához.
„Trump azt mondja, tárgyalni akar velünk, ugyanakkor aláír minden olyan fondorlatot, amellyel térdre akarja kényszeríteni forradalmunkat” – jelentette ki az államfő, az amerikai elnök által aláírt újabb szankciós intézkedésre célozva.
Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten újabb, az iráni olajszektort célzó szankciót jelentett be. Az intézkedés olyan nemzetközi hálózatokat érint, amelyeket a tárca szerint több millió hordó iráni olaj Kínába szállítását teszik lehetővé.
Ugyancsak a múlt héten Donald Trump amerikai elnök új, „hiteles” atomalkut sürgetett Iránnal, és leszögezte: a síita állam sosem tehet szert atomfegyverre.
Az évforduló alkalmából Teheránba látogatott Halil al-Hajja, a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai parancsnoka, aki kijelentette: Trump Gázai övezettel kapcsolatos tervei kudarcra vannak ítélve, „ahogy korábban már hasonló tervek is megbuktak”.
Vasárnap Trump megismételte, hogy továbbra is elkötelezett az övezet átvétele mellett, hozzátéve, hogy a terület újjáépítésében „más közel-keleti országok is részt vehetnek”.