Külföld
Koszovó: Albin Kurti miniszterelnök pártja nyerte a parlamenti választásokat
A párt megfigyelései mellett az exit pollok is arra utalnak, hogy az Önrendelkezés (Vetevendosje) szerezte meg a legtöbb szavazatot

A siker ellenére várhatóan egyedül nem tud kormányt alakítani, így koalíciós tárgyalásokra lesz szükség – közölte a Klan Kosova televízió.
Vasárnap az ország mintegy kétmillió szavazópolgára a 120 fős parlament új összetételéről döntött. A huszonhét választási listán a legnagyobb albán pártok mellett a Koszovóban élő nemzeti kisebbségek többsége is megtalálható volt. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében ötszázalékos a parlamenti küszöb, míg koalíciók esetében hétszázalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően húsz, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek, ebből tíz hely a szerbeket illeti meg.
Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a közösségi médiában gratulált a koszovói szerb kisebbségnek, illetve a Belgrád által támogatott Szerb Listának, amely a bejelentése szerint mind a tíz, szerbeknek fenntartott helyet megszerezte.
Legutóbb 2021. február 14-én tartottak parlamenti választást a nyugat-balkáni államban. A voksolást akkor az Albin Kurti vezette Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és 58 parlamenti helyet szerzett meg. Az ország 2008-as függetlenné válás óta ez volt az első alkalom, hogy egy kormány ki tudta tölteni teljes, négyéves megbízatási idejét.
A koszovói választási bizottság vasárnap este műszaki hibára hivatkozva nem közölt előzetes eredményeket, várhatóan ezeket hétfőn nyilvánosságra hozza.